A wellness vámpír a fürdővendég galád fajtája. Nyitáskor igyekszik elsőként bejutni a legjobb medencékhez, természetesen a födöttekhez, mert ott ingyenes a nyugágy használata. A szabadban se kerül többe másfél fagyigombócnál, de nála az már nem jöhet számításba. Inkább a zárt térben foglal helyet. Na, nem egyet foglal el, hanem amennyit sikerül. Utazótáska, hátizsák, strandszatyor, törülköző landol a nyugágyak során, az utolsóra már csak lerúgott zokni jut. A wellness vámpír ugyan soha nem ül vagy fekszik a nyugágyra, de életerejét növeli, hogy mások elől elfoglalta azokat. A területfoglalás után nyomul a medencébe. Pontosan tudja, mikor melyik élményelem lép működésbe, ennek lapján váltogatja helyét. A leggaládabb lehorgonyoz a kedvenc döngölőjénél, vízbefújónál, bármilyennél, és el nem mozdul onnét naphosszat. Antropológusi kíváncsisággal figyelem, ártatlan, érdektelen ábrázattal vesztegel az ilyen példány az élményelemnél, mintha köze se lenne a wellnessvámpírsághoz, ám mást nem enged kisajátított birtoka közelébe.
Ezen vámpírok számára az ebédidő egyenlő az ezüstgolyóval, a szenteltvízzel, a kereszttel és a fokhagymával. A medence terében ugyanis tilos étkezni, enni meg muszáj. Én bármelyik fürdőhelyen találok olcsó, kiváló konyhát, de a vámpír odahaza megkent vajas kenyeret majszol, leginkább valamelyik kerthelyiség teraszán, amíg finoman nem figyelmeztetik, hogy ott csupán a büfében vásárolt dolgokat lehet fogyasztani.
A wellness vámpírnak szokásai mellett saját nyelvhasználata is van. A férj mondja a nejének: „Jó, ez után a bugyi után kimegyünk.” A „bugyi” annyit jelent, mint bugyogás, vagyis pezsgőfürdő.
Ebből a kifülelt párbeszédből gondolom, hogy amikor a wellnessvámpír-família bejut a fürdőkapun, jelszava a következő: „Irány a bugyi!”
