Jó reggelt

A múlt évben lemondott a norvég parlament elnöke. Erre a hírre sokan nem kapnák fel a fejüket, da arra már igen, ami miatt ezt megtette.

Kultúra – a szó a föld megművelésére vonatkozik, de hallatára manapság többségünknek a balettcipő, a színpad meg a hegedűvonó jut eszébe. Na, meg hasonló művészeti dolgok.

Már jócskán beleszántottunk az év első hónapjába, nekem mégis még mindig a fülemben cseng a decemberben oly gyakran elhangzott „adni jó”. S talán nem csak nekem, hisz egy ismerősöm a Facebookon osztotta meg idevágó gondolatát, mondván: valójában miért is adományozunk, tényleg csak önzetlenségből, hogy másokon segítsünk, vagy megbújik mindez mögött egy kis önzés is.

Fülére tapadt telefonnal érkezik a kávézóba. Biccent egyet a fejével köszönés gyanánt, s egy szemmozdulattal jelzi, elnézést kér a késésért, s amiért éppen telefonál.

Újvidék város mostohagyereke évtizedeken át Pétervárad volt, nemcsak maga a vár és a vár alatti városrész, hanem az egész község. Mert Pétervárad, tudomásom szerint község, vagy önkormányzat, mivel annakidején, amikor Újvidéknek városi státust kellett biztosítani, a meglevő törvény szerint szükség volt arra, hogy Pétervárad is különálló község legyen (a városnak legalább két községből kellett állnia).

A napokban mezőgazdasági mellékletünk vezércikke a szerbiai állattenyésztés végnapjait taglalta, s mindjárt eszembe is jutott a szilveszteri malac története. Történt ugyanis, hogy szabadkai ismerősöm arra panaszkodott, az ország egyik legnagyobb üzletláncában vásárolt malacka vagy hat deci vizet eresztett.