Jó reggelt

Csokoládéval engem még gyerekként sem nagyon lehetett lekenyerezni, inkább szerettem a tortát és kalácsot, egyedül a Tobleronét nem utasítottam soha vissza. Nem lepődtem meg ezért, hogy annak idején rajtam kívül már szinte mindenki tudta, hogy a 300 grammos Milka csoki drágább, mint a három darab 100 grammos.

Magával a youtuber szóval valamikor 2012-ben, az egyetemi éveim elején ismerkedtem meg. Először csak egy sminkest követtem be, majd kettőt, hármat… ma pedig már nem is számolom, hogy hány csatornára iratkoztam fel vagy éppen le, amikor már nem éreztem azonosságot köztem és az illető tartalmai között.

Manapság minden a gyorsaságról szól. Mindennapjainkat az határozza meg, hogyan tudunk eleget tenni a ránk nehezedő feladatoknak úgy, hogy azért szakítsunk valamennyi időt saját magunkra is, aztán ez néha sikerül, néha pedig, sajnos, nem.

Volt egy viszonylag nyugodt időszak, amikor vitathatatlanul a haladás volt jellemző a társadalmi élet minden szintjén.

Sétálok a háztömbök között. Még néhány perc és kiérek a Duna-partra.

Azon kaptam magam a múltkor, hogy már nem arra figyelek fel, ha valaki kimondottan nem segítőkész, sőt talán még undok is velem az áruházakban, boltokban vagy ügyintézés közben, hanem arra, ha valaki kedves, szépen szól, segít és talán még útravalóul jót is kíván.