A gyerekek ajándékai a legőszintébbek. Tavaly karácsony reggelén, miközben a fiam izgatottan bontogatta a színes masnikat, én is kíváncsian nézegettem az ő aprócska csomagját, amit nekem készített.
2026. április 15., szerda
Jó reggelt
Közeledik az év vége, és ez magával vonja az összegzések és ígéretek sokaságát is. Ilyenkor az államatyák is szeretnek bennünket emlékeztetni a sikereikre, felvázolni az ígéretes terveiket.
A minap eszembe jutott, hogy valahol anyósomnál lapul egy Igaz vagy Hamis társasjáték. Valahol a „kupiszoba” mélyén, ahol az „ezt már nem tudjuk hova tenni, de kidobni sem akarjuk” dolgokat tároljuk.
A düh majd szétvet, a kutyák undorodva fordulnak el a kert végében a lábasból kikapart szénfekete masszától. „Nem hiszem el, már megint leégettem a rizst!
Van valami nyugtalanítóan bűvös a butaságban. Nem csupán azért, mert gyakran az életünket leginkább meghatározó döntéseket hozza meg helyettünk, hanem mert olyan magabiztossággal képes járni-kelni a világban, hogy az intelligenciának esélye sincs felvenni vele a harcot.
Senki a világon nem tudja úgy elkészíteni, ahogyan a nagymamám tudta, hangzik el sokszor egy-egy hagyományos étel kapcsán, amely a különleges, semmivel össze nem téveszthető ízvilága mellett a hozzá kapcsolódó élmények felidézésével is kecsegtet, visszahozva számunkra gyermekkorunk illatait, ízeit és hangulatát is. És bármilyen különleges is egy-egy hagyományos alapokra épülő gasztronómiai újdonság, leginkább mégis azt a régit, azt a megszokottat keressük benne, még akkor is, ha nyitottak vagyunk az újdonságok iránt.