Jó reggelt

Vannak helyzetek, amikor várakozni izgalmas. Emlékszem, alig tudtam kivárni, hogy lássam Urbán András Neoplanta című előadását.

Van nekem egy nagyon jó budapesti barátnőm, Zsuzsa a neve. Zsuzsa ízig-vérig tanár, úgy szólítja meg óráin a gyerekek lelkét, hogy már attól könny szökik az ember szemébe, ha őt hallgatja, amint szenvedélyesen arról mesél, hogyan dramatizálták az órán József Attilát vagy miként sikerült léket vágnia egy sebzett gyermek réteges páncélján.

Kovácsékat a faluban mindig is csodabogárnak nevezték. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez a szalonképesebb jelzők egyike, azok is sokan voltak, akik nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel beszéltek a családról.

Jonas Jonasson svéd irodalmár szépen megmondta, hogy a politika lényege az, hogy jókor kell jó helyre lépni. A minap az egyik pártból tragikus hirtelenséggel a másik pártba átigazolt ismerősöm rákérdezett, hogy mi a véleményem a pálfordulásáról.

Bámul, mint borjú az új kapura, szokták mondani. Pontosan egy ilyen kép jelent meg a minap az egyik nagy példányszámú belgrádi napilap újvidéki témájú cikkében, amelyen egy jól láthatóan odaállított polgár nézi a Melhior Erdujhelji (persze cirill betűs) utcanévtáblát.

Nemrég hallottam, hogy a mai gyerekek zöme sosem hallott még Charlie Chaplinről. Nem ismeri a nevét, nem látta a filmjeit.