2024. április 18., csütörtök
PÉTERRÉVE

Három Aranypáva nagydíj

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) a hétvégén, június 4-én tartotta meg a magyarországi Deszken az Aranypáva Nagydíjas Gála Hangversenyét. A rendezvényre azok a népzenei együttesek, pávakörök, népdalkörök, népzenei hangszeres együttesek, énekes és hangszeres szólisták, továbbá kisebb énekes és hangszeres csoportok jelentkezhettek, akik az elmúlt időszakban Aranypáva díjat, Aranypáva különdíjat, Olsvai Imre-díjat, valamint Aranypáva nagydíjat nyertek. A megmérettetésen a péterrévei Dr. Kiss Imre Művelődési Kör tagjai is részt vettek.

– Mint külön meghívottak az országos versenyen elért kiemelkedő teljesítményünkért vehettünk részt a rendezvényen. Tagjaink ismét remekeltek, hiszen Aranypáva nagydíjat nyert a Györe Réka–Bovánovics Emília énekkettős, a Margaréta asszonykórus és a Pengetős banda is. Ezzel kiemelkedő sikert értünk el. Külön köszönet felkészítőinknek, Szabó Batancs Anettnak és Bolyos Miklósnak, illetve a Csoóri Sándor Alapnak, nélkülük ezt nem valósítottuk volna meg – mondta Csasznyi Magdolna, az egyesület népzenei szakosztályának vezetője.

Nyitókép: Péterréveiek sikere Deszken (Fotó: Dr. Kiss Imre Művelődési Kör)