2024. március 28., csütörtök

A holokauszt topolyai áldozataira emlékeztek

A topolyai zsidók deportálásának 79. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a helyi zsidó temetőben. A Mementó 2023 ezúttal is mozdonyfüttyel, majd tehervonat zakatolásának a hangjával kezdődött. Nem is olyan régen, 1941-ben Topolyán több mint négyszáz zsidó élt. Elhurcolásuk 1944 áprilisa és júniusa között zajlott le. A Film-Múzeum Civil Szervezet által megszervezett rendezvényen a topolyai zsidók deportálására és a holokauszt évfordulójára emlékeztek.

Ahogyan a korábbi években, úgy idén is Izraelből is többen hazalátogattak ebből az alkalomból. Altmann Mirjam elmondta, hogy szülei Auschwitzban lelték halálukat, ő maga még itt született, de 1949 óta Izraelben él. Gazsó Hargita, a megemlékezést szervező Film-Múzeum Civil Szervezet elnöke elmondta, hogy egy másik, szintén Izraelbe kivándorolt, topolyai származású zsidó, Ádám Vládó bácsi tavaly még hazajött megemlékezni, de sajnos néhány hete elhunyt. Nem felejtették el azonban, hogy az volt a kívánsága, szeretne több gyereket látni a megemlékezésen. Így idén a helyi általános és középiskolások olvasták fel fogalmazásaikat a háború szörnyűségeiről, a békéről, az elfogadásról, az együttélésről, illetve az általuk kiválasztott szövegeket tolmácsolták, amelyek a békéről, együttélésről, az emberi jóságról, közönyről és gonoszságról szóltak. Ádám Vládóra és Cservenák Pál helytörténészre – aki szintén a közelmúltban hunyt el – egyperces néma csenddel emlékeztek. Ft. mgr. Szakály József címzetes prépost, topolyai plébános mondott imát az áldozatokért, Kovács Róbert, a Szabadkai Zsidó Hitközség irodájának koordinátora pedig héber nyelven imádkozott. Az Izraelből hazatért túlélők és leszármazottaik, a helyi zsidó családok, a zsidó hitközségek, az MNT, a topolyai önkormányzat és helyi közösség, valamint civil szervezetek képviselői koszorúzással rótták le kegyeletüket.

A Mementó 2023 ezúttal is mozdonyfüttyel, majd tehervonat zakatolásának a hangjával kezdődött

A Mementó 2023 ezúttal is mozdonyfüttyel, majd tehervonat zakatolásának a hangjával kezdődött

Kovács Róbert rámutatott lapunknak adott nyilatkozatában, hogy a zsidóságnak vannak emlékezési hagyományaik, ünnepeik nagy része valamilyen történelmi eseménynek az emléknapja. A második világháború során egyes települések elveszítették a zsidó közösségüket, tiszteletre méltó, ha megemlékeznek róluk. A megemlékezések meglátása szerint nem arról kell, hogy szóljanak, hogy ki a hibás, de minden településen űr maradt a zsidóság után. „Nagy szerencséje van a topolyai közösségnek, Topolya városának, hogy megmentették a topolyai zsidó temetőt, és ez méltó emlékhelye, helyszíne a megemlékezésnek” – fogalmazott.

1941-ben a feltárt adatok szerint 426 zsidó élt Topolyán. Elhurcolásuk 1944. április 16-a és június 20-a között történt. Az utolsó itteni lakhellyel rendelkező holokauszttúlélő zsidó lakosok közül 82-en érkeztek haza a háborút követően. Egy részük azonban később Izraelbe költözött. A topolyai zsidó temetőt – amely több mint ezer ember nyugvóhelyéül szolgál – 2002-ben kitisztították, felújították. Azóta minden év júniusában tartanak itt megemlékezést. Kocsis Antal helytörténész egy izraeli ismerősével folytatott beszélgetése nyomán huszonegy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy egy munkaakciót megszervezve kitakarítja és rendbe hozza a zsidók temetkezési helyét. 2012 áprilisában a helyszínen holokauszt-emlékművet avattak és a siratófalat idéző téglafalat emeltek, amely azoknak az embereknek a tragikus történetét idézi, akiket nem takar hant. A holokauszt bekövetkeztéig a topolyai zsidóság életképes közösség volt, sok szempontból hozzájárultak a közösség fejlődéséhez. A holokauszt után sajnos számbelileg, összetételében és gazdaságilag is legyengültté vált, elfogyott.

Nyitókép: A Mementó 2023 ezúttal is mozdonyfüttyel, majd tehervonat zakatolásának a hangjával kezdődött