A szeptember 30-a és október 6-a között a Városi Hangversenyteremben megrendezett Blisko nevet viselő második kamarazenei fesztivál kezdetéig már csak néhány nap maradt hátra. A rendezvény első...
Vajdaság
Szeptember a legköltségesebb hónap azoknak a szülőknek, akiknek iskolás korú gyermekük van. Fokozottan vonatkozik ez azokra, akiknek első osztályba indul a gyermeke, mert nekik mindenből újat kell...
Kedden délelőtt érkezett Magyarkanizsára Aleksandar Martinović az Államigazgatási és Önkormányzati Minisztérium minisztere, hogy megtekintse azokat a beruházásokat, melyet az Államigazgatási és
Az Újvidék belvárosának biztonságáért felelős rendőrállomás korábban is létezett ebben az utcában, a rendőrök fabarakkokban dolgoztak. Most egy korszerű, célszerűen megépített, 780 négyzetméteres...
A Zentai Magyar Kamaraszínházban tIszapArt-estek névvel új, összművészeti jellegű programsorozat indul. Az első ilyen bemutatkozásra ma 19 órakor kerül sor, ahol Ketten a parton – avagy ismerjük...
Augusztusban értesültem róla, hogy Hódegyházán megszűnt egy régi hagyomány, a falu utcáin már nem hajtják ki reggel, este pedig vissza a csordát. Fejőstehén, borjú, tehát marha még csak lenne, de...
Immár huszadik alkalommal népesült be a Topolya melletti Kinga-tanya azon a hagyományápoló találkozón, amely gasztronómiai jellege mellett célul tűzte ki, hogy felelevenítse a kézi kukoricatörés,...
Ada község önkormányzata az elkövetkező időszakban térfigyelő kamerarendszert telepít az adai Moša Pijade utcában, hogy kiszűrjék a közlekedési szabálysértőket, és ezzel biztonságosabbá tegyék a...