Lezajlottak az iskolaérettségi felmérések, és nagy öröm számomra, hogy a szeptemberben első osztályba induló gyerekek jókedvvel, várakozással tekintenek az iskolakezdésre. A szüleik azonban sokszor...
Mellékletek/Üveggolyó
Inklúzió és integráció – két kulcsfogalom, amely a oktatás és nevelés terén jelentős szerepet játszik. Ahhoz, hogy mélyebben megértsük mindkettőt, illetve az általuk felvetett kérdéseket, Móricz...
A mai ember szeret naprakészen tájékozódni az aktuális eseményekről. Ennek érdekében szinte folyamatosan bújja a rendelkezésére álló tájékozódási lehetőségeket: tévéhíradót, újságokat,...
Nagycsoportos óvodás voltam, amikor egy iskolás kislány eljött az oviba, és bemutatta nekünk, kicsiknek a hangszerét. Hegedűn játszott, ami számomra szerelem volt első látásra, aznap amint...
A rovatunk gyakorlati hasznát igyekszünk növelni azzal, hogy időnként a sajtóból (médiumokból) vett friss hibákra mutatunk rá. A „friss” jelző arra utal, hogy a közelmúltból vettük a példát, de a...
Ezúttal is népszerűek voltak a Mézeskalács olvasóinak körében a találós kérdések, hiszen több száz levél érkezett a kisújság szerkesztőségébe az elmúlt hónapokban. Mézes Marcipán, a mókus – akinek...
A kreativitás az egyik legértékesebb emberi tulajdonság. Olyan kompetencia, amely a tanulók boldogulását, munkaerőpiaci helyzetét határozhatja meg, ezáltal a szükségességéről meggyőzhetők még
Az iskolával kapcsolatban sokszor szó esik arról, hogy mit kell a gyerekeknek elsajátítaniuk a tanév során a tananyagból. Szó van tantárgyakról, kompetenciákról, fejlődésről, amelyek...