2024. március 29., péntek

Zöldfallal a zajártalom ellen

Tartós gyalogosforgalom-korlátozás a Limánon

A Népfront utcát hosszában kettéválasztó szigeten a Városi Kertészet Közvállalat dolgozói zöldfalat állítanak fel, a munkálatok hamarosan befejeződnek.

Két méter magas, 440 méter hosszú kerítést építenek, tegnap a korábban felállított fémszerkezetre 864 virágcserepet helyeztek el, ezekbe 1728 tő lombhullató és örökzöld sövénynövényt, valamint 740 tő borostyánszőlőt ültetnek el. A felsoroltak mellett téli jázmint, meténget, díszfüvet, loncot és rozmaringot is elültetnek, a fal körül a földbe két fajta sövénynövény, lonc és trombitafolyondár kerül. A növények elültetését követően a Népfront utca 3644 négyzetméter kiterjedésű, függőleges, új zöldterülettel bővül. A szóban forgó utcában található elválasztó sziget zöldesítésének projektjét a Városi Kertészet közvállalat és a városi önkormányzat Környezetvédelmi Igazgatósága valósítja meg.

Miloš Egić, a Városi Kertészet Közvállalat igazgatója elmondta, hogy a munkálatok Újvidék zöldesítési projektjének folytatását képezik. Az elképzelés több mint tíz évvel ezelőtt fogant meg, az akkori polgármester, Miloš Vučević utasítására, a projekt a jelenlegi polgármester, Milan Đurić jóváhagyásával folyik.

– A Népfront utca a város egyik forgalmasabb útszakasza. A Városi Kertészet közvállalat mérnökei által tervezett, a városi önkormányzat Környezetvédelmi Igazgatósága finanszírozásával épülő zöldfal nagyban hozzájárul majd a forgalom által a Limán 3 és 4 városrészek környezetére károsan ható tényezők csökkentéséhez – mondta Egić.

A közvállalat illetékesei szerint a Népfront utcában felállított zöldfal egy próbaprojekt, hangsúlyozták, hogy hasonlókat a város többi pontján is építenek majd.

Danijela Andrić, a Városi Kertészeti Közvállalat igazgató-helyettese elmondta, hogy a forgalom egyre intenzívebbé válása miatt kifejezettebbé válik a környezetre gyakorolt káros hatás is, különösen a lég- és zajszennyezés tekintetében.

– A környezetvédelmi szempontok mellett a zöldfal felállításának köszönhetően a közlekedés is biztonságosabb lesz, ugyanis meggátolja, hogy a gyalogosok az arra kijelölt átkelőhelyeken kívül haladjanak át az úttesten – emelte ki Andrić.

Hozzátette, hogy a napokban folytatták a Duna park fáinak és bokrainak kezelését növényvédő- és gyomirtó szerekkel.

Nyitókép: A börtönkerítésre emlékeztető rács meggátolja a gyalogosok szabad mozgását, az autósoknak ezentúl csak a kijelölt gyalogátkelőhelyeken lesz alkalmuk elgázolni őket, amikor előbukkannak a zöl