2024. március 29., péntek

Folyamatosan fejlődő turizmus és gazdaság

Ma Magvető-élőújság Óbecsén

Óbecse község Turisztikai Szervezetének múlt évi adatai szerint 3321 turistát láttak vendégül, közülük 1861-en szerbiai állampolgárok, míg 1460-an külföldről érkeztek a városba. Ők 14.046 vendégéjszakát töltöttek itt. Dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatója, a községi képviselő-testület tagja szerint ezek a számok azt bizonyítják, hogy az idegenforgalom évről évre fejlődik a község területén.

– Általánosságban elmondható, hogy Óbecse községnek a fekvése nagyon kedvező. A meglévő ipari kultúra, az ahhoz kapcsolódó tapasztalat, valamint a mezőgazdasági termelés hagyománya már évtizedek, sőt, évszázadok óta is fennáll a környéken. Ez egy nagyon jó alap a jövőre nézve, ugyanis ilyen szempontból sok erőssége és jó tradíciói vannak a községnek és az itt lakóknak. Ahogy a szerbiai, úgy magában az óbecsei turizmusban is nagy lehetőségek rejlenek, viszont szállodából még viszonylag kevés van. Többre lenne szükség, akárcsak több wellnessközpontra és konferenciaszállodára is. Ezek a lehetőségek az igényekhez képest folyamatosan alakulnak, ugyanis évről évre mind több, új magánszállás nyílik meg Óbecsén, pihenni vágyóknak, illetve a vízi- és más sportok szerelmeseinek. Hosszú távú fejlesztéseink az idegenforgalom fejlesztésére irányulnak. Óbecse és környéke természeti kincsekben gazdag, komoly ipari kapacitásai is voltak, amelyek most egy kicsit átalakultak. Teljes mértékben biztosítottak az előfeltételek a gyógyfürdőturizmus fejlesztésére is. Nagyon sok látnivaló van, többek között a zsilip, a templomok, a Tisza és környéke, a Gyöngysziget. Több mint száz rendezvényt szervezünk az év folyamán, a nagyobbakat említeném meg: Gastro Fest, Palacsintafesztivál, Óbecse éjjel, Szent István-napi rendezvény, Folk Fest, Tanderbal, Virágpiac, Festőkolónia, Táncparádé és a Bibliojátékok – fogalmazott dr. Molnár Viktor.

Jó minőségű termőföldek a község területén

Óbecse község területén 4700 bejegyzett gazdaság van. Dr. Molnár Viktor elmondta, több mint 80% a megművelhető terület, sajnos ebből kifolyólag az erdősítés háttérbe szorul.

– A Tisza mentén több mint 400 hektárnyi erdőterület található. A földek minősége a legjobb egész Vajdaságban, ezek a legtermékenyebb talajtípusaink alapozzák meg az eredményes mezőgazdaságot, amelyről Óbecse régebben is híres volt és ma is az. Mezőgazdasági feldolgozó kapacitásaink is voltak, ami szerintem a jövőben fejlődni fog. Kistermelőkkel és feldolgozókkal is büszkélkedhetünk, helyi termékeket kínálunk, és mindezt összevetve elmondhatjuk, hogy városunk és községünk élhető és jó – mondta a képviselő-testület tagja.

Gazdag kulturális élet

Óbecsén számos kulturális intézmény kínál különféle programokat nemcsak a helyiek számára. Az óbecsei Városi Múzeum, az óbecsei Városi Színház, az óbecsei Népkönyvtár mellett a legjelentősebb ilyen intézmény talán a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör. Az óbecsei polgárok ösztönzésére harminckét évvel ezelőtt, 1991-ben alakult újjá, jelenleg kétszázötven aktív tagja van. Az egyesület elsődleges célja a város magyar anyanyelvű polgárai számára a kulturális élet megszervezése, valamint a hagyományápolás, a tehetségek felkutatása, képzése és nevelése, valamint a fiatalok tömörítése. A kultúrkörben a néptánc- és népdalcsoportokon kívül modern táncosok és amatőr festők tevékenykednek, de több civil szervezet is használja az egyesület termeit összejövetelire.

– Célunk az itt élő magyar közösség igényeire felelni. Amellett, hogy a szakcsoportjaink rendszerességgel dolgoznak, versenyekre, szemlékre, megmérettetésekre járnak, kiállításokon vesznek részt, nagyon sok rendezvényt is szervezünk. Művelődési műsorokat és foglalkozásokat fiataloknak és idősebbeknek egyaránt: bálokat tartunk, megünnepeljük a magyar kultúra napját és a magyar költészet napján szavalóversenyt tartunk, március 15-én ünnepi műsor keretében megkoszorúzzuk a Petőfi-szobrot, táncházakat tartunk, otthont adunk a festőcsoport kiállításának. A Szent István-napi kenyérszentelési rendezvényünket nemzetközivé tettük, megtartjuk a Táncparádét, a vajdasági modern tánccsoportok találkozóját, különböző pályázataink vannak kiírva gyermekek részére, néptánc- és népdalesteket szervezünk, társszervezői vagyunk a Kőketáncnak, ahol évente mintegy ezerötszáz óvodás és kisiskolás a vendégünk. Évadzáró és karácsonyi műsorunk minden évben nagyon látogatott, kétszer kell előadnunk a programot, annyi az érdeklődő. Emellett húsvét és karácsony alkalmából kézműves foglalkozásokat szervezünk, szavalóversenyt tartunk a tolerancia napján. Nagyon közkedveltek az óbecseiek körében a színházi előadások is, ezért arra törekszünk, hogy ilyenekkel is színesítsük a repertoárunkat, amatőrök és profik is fellépnek nálunk – mondta Ricz Róbert, az egyesület elnöke. Hozzátette, hogy a csoportok nagyon magas színvonalon bizonyítanak, Vajdaság-szerte fellépnek, de külföldön is sikeresen képviselik az egyesületet Óbecsét.

Az óbecsei Cseszák házaspár Örökség díjban részesült (Fotó: Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület)

Az óbecsei Cseszák házaspár Örökség díjban részesült (Fotó: Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület)



Elismerés a Cseszák házaspárnak

Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület Örökség pedagógiai díjjal jutalmazta az óbecsei Cseszák Balázs és Cseszák Korcsik Anikó 20 éves néptáncoktató munkáját. Az elismerést nemrég Budapesten, a Gyermek Néptáncantológia rendezvényen vehették át. Cseszák Balázs és Anikó a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben működő néptánccsoportok művészeti vezetői. Óbecsén hat csoportban tanítanak mintegy 150 táncost, emellett Vajdaság-szerte Zentán,Törökbecsén, Magyarittabén és Magyarcsernyén 13 csoporttal, 450–500 táncossal foglalkoznak.

– Váratlanul és izgalommal ért minket a hír, hogy az idén mi vehetjük át az Örökség pedagógusi díjat. Az évek során kaptunk már máskor is ilyen jellegű díjakat különböző fesztiválokon és versenyeken, a Kárpát-medence legjeit felsorakoztató Néptáncantológia színpadán viszont teljesen más élmény, és sokkal nagyobb megtiszteltetés volt a magyarországi néptáncos szakma színe előtt. Egy ilyen díj mindig felelőséggel jár, hiszen ezt csak egyszer érdemelhetjük ki, viszont állandóan bizonyítani kell, hogy rászolgáltunk – mondta Cseszák Balázs.

Nyitókép: A helyi Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör munkatársai színes művelődési műsorokat szerveznek (Fotó: PSMK)