2024. április 20., szombat

Babalátogatóban Kispiacon és Horgoson

Magyarkanizsa község idei első babáinak ajándékcsomagot adott át a polgármester

Minden év márciusában Magyarkanizsa polgármestere, Fejsztámer Róbert meglátogatja a község első babáit. Azokról az újszülöttekről és családjukról van szó, akik az adott évben január elsejéhez legközelebb eső dátumon jöttek a világra. Nem is megy üres kézzel, mert Magyarkanizsa, büszkén hirdetve a Családbarát Önkormányzat címet, amit már több ízben kiérdemelt, meg is ajándékozza a családokat. Ezúttal Kispiacon és Horgoson tett látogatást két fiatal házaspárnál, a januárban született kislánynál és kisfiúnál. Fejsztámer Róbert elmondta, hogy számára ez az év eleji legszebb program, amikor a családlátogatáson vesz részt.

– Mint minden évben, ez az egyik legszebb polgármesteri program, hogy meglátogatom a község első babáit, és nagyon bízom benne, hogy ez a program még hosszú távon folytatódni fog. Ezen keresztül kapnak egyszeri, ötvenezer dináros támogatást a kisfiú és a kislány szülei. Természetesen minden egyes gyermek, aki a községünk területén születik, megkapja az egyszeri húszezer dináros támogatást és az e mellé járó babacsomagot is. Ezek az intézkedések azt szolgálják, hogy a szülők már a gyermek érkezésekor érezzék az önkormányzat háttértámogatását. Pénzügyi, sőt szolgáltatás- vagy eszközbeli segítséget is nyújtunk a születéstől a felsőfokú oktatásig. Az önkormányzatnak továbbra is az a célja, hogy gyermekszületéstől időskorig a polgáraink érezzék azt, amin dolgozunk: az élhető és gondoskodó közösséget – mondta Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester.

A kispiaci család, Sárkányék első babájukat, a kis Zoét tartották a kezükben, aki csendes kisbaba lévén mosolyával mindenkit megörvendeztetett a kis rózsaszín öltözékében. Sárkány Anita és Tamás friss házasok, és már bővült is a családjuk a kislányukkal. Anita, a fiatal anyuka elmondta, hogy az egészséges kislány 2023. január 1-jén jött a világra.

– Zoé Zentán született 3200 grammal és 50 centivel. Nyugodt kisbaba, az elején kicsit nehezebben boldogultunk, mert nappal szeretett aludni, éjszaka pedig ébren volt, de mostanra már ez is kialakult, és sikerült egy napirendet kialakítanunk. Most már csak enni ébred fel éjszaka kétszer-háromszor – mesélte az anyuka. Az apuka, Tamás a helybeli általános iskolában dolgozik, hétvégén pedig másodállásban Szegeden, de minden szabadidejét a családnak szenteli. A szülők elmondták, hogy nagyon szeretnék, ha Zoénak majd idővel testvére is lenne.

Horgoson Petrović Sašát és családját örvendeztette meg a polgármester az ajándékkal, és a látogatás alkalmával a szülők, Vass Aranka és Petrović Saša is elmesélték örömüket.

– Itthon vagyunk a családdal, három kislányunkkal és az újszülött kisfiunkkal, Sašával. A legidősebb lányunk 14, a középső 7 éves, és van egy 3 éves lányunk, most pedig nagy örömünkre a három lány után egy kisfiú is érkezett a családba, aki január 8-án született. A gyereknevelésből mindketten kivesszük a részünket – mesélte az apuka.

A polgármester, miután átadta az ajándékokat, ismerkedett a családokkal, és kifejezte reményét, hogy minél több nebuló koptatja majd az iskolák padjait a községben, ahol érdekes tendencia mutatkozik, mivel a bölcsődék tele vannak gyermekekkel, az iskolákban azonban csökkenő létszámot tapasztalnak.

Nyitókép: A kispiaci Sárkány Zoé a családjával és a magyarkanizsai polgármesterrel (Fotó: Puskás Károly)