2024. április 19., péntek
CÍMLAPTÖRTÉNET

A kórus a hétköznapok mentsvára

A zentai Musica Tisiana kórus két évvel ezelőtt alakult meg, és nemrégiben szervezték meg az első koncertsorozatukat Zengő Vajdaság elnevezéssel. A kórus már különböző rendezvényeken és műsorokon is fellépett már, amelyeken színes repertoárral kedveskednek a nagyérdeműnek. Előadnak reneszánsz műveket olasz nyelven, továbbá XXI. századi zeneszerzők alkotásait, valamint egyházi zenei katolikus darabokat, pop-rockot, könnyűzenei feldolgozásokat és szerb zeneszerzők műveit is. Bíró Magyari Kinga, a kórus karvezetője és megálmodója elmondta, hogy zeneóvodás kora óta énekel különböző kórusokban.

– Az általános iskolát és az alapfokú zeneiskolát zongora szakon Zentán fejeztem be, majd ezt követően a Zentai Gimnázium növendéke voltam. Az akkor Marjanović Fodor Valéria zenetanárnő által vezetett gimi leánykarában énekeltem, ez nagy hatással volt arra, hogy a zenei pálya mellett döntsek. A zenei tanulmányaim folytatásának érdekében, a gimnázium elvégzése után beiratkoztam a Szabadkai Középfokú Zeneiskolába, magánének szakra, amelyet három év alatt fejeztem be. Ezt követően felvételt nyertem az Újvidéki Művészeti Akadémiára zenepedagógiai szakra, ahol elvégeztem az alap-, majd a mesterképzést is. Az egyetemi tanulmányaim után hazajöttem, és karvezetőként dolgoztam, de hiányzott a kóruséneklés. Egészen más érzés a kórusban énekelni, mint vezetni azt. Az éneklés által mindig sok energiát kaptam, és ez nagyon hiányzott. Ezért kezdtem el azon gondolkodni, hogy egy olyan összeállítást kellene létrehozni, amelyet egyszerre tudok vezetni és benne énekelni. 2019 őszén először fogalmazódott meg bennem az ötlet, majd a következő évben, a járvány ellenére, megalakultunk. Olyan ismerősöket kerestem fel, akikkel már dolgoztam együtt, és megkérdeztem őket, lenne-e kedvük csatlakozni egy ilyen formációhoz, és szerencsémre igent mondtak. A kórusok életében előfordul, hogy cserélődnek a tagok, ez teljesen megszokott. Végül 2021 márciusában megalakultunk mint civil szervezet, és jelenleg 7 aktív tagunk van – fogalmazott a karvezető.
Bíró Magyari Kinga hozzátette, hogy a kórus célja többek között az, hogy részt vegyenek a városban, illetve más településeken megrendezésre kerülő rendezvényeken, ugyanakkor külföldön is szívesen megmutatnák tudásunkat.
– Nemcsak kulturális eseményeken való részvétel miatt jött létre az összeállítás, hanem a közös fellépések és próbák élménye miatt is. Alkalom adódik a barátkozásra és a közösségépítésre más kórusokkal is. Baráti találkozókat is szoktunk szervezni, hiszen jóban vagyunk egymással. A tagok közül mindenki családos, ezért egy családi összejövetelt is jó lenne összehozni – mondta.
A tagok elárulták, hogy a heti egy próba nagyon fontos számukra, hiszen ez csak az övék. Hozzátették, hogy a kórus egy kicsit kirántja őket a mindennapi fáradozásból és a munkából. Kiemelték, hogy amikor egy nehéz dalt sikerül jól begyakorolni és szépen elénekelni, akkor mindenkinek nagyon jólesik a sikerélmény.
Bíró Magyari Kinga elmondta, a tapasztalat azt mutatja, még a heti egy próba is nagy szervezést igényel a tagok részéről, hiszen sokszor nehéz összehozni, hogy mindenki ott tudjon lenni.

A zentai városháza díszterme zsúfolásig megtelt a fellépés idejére (Gergely Árpád felvétele)

A zentai városháza díszterme zsúfolásig megtelt a fellépés idejére (Gergely Árpád felvétele)


– A fellépések előtt sokszor heti 2–3 alkalommal is próbálunk, amit nem egyszerű kivitelezni, de megoldjuk. A legtöbbünknél egy vagy két gyerek van otthon, ezért fontos a jó szervezés. Mindenki mögött ott áll a család teljes hátszélességgel, és támogatnak bennünket. Nekem is két hónapos volt a kisfiam, amikor visszamentem énekelni, és őszintén ez egy lelki dopping volt a számomra, és tudom, hogy a többiek is hasonlóképp éreznek. Kizökkenünk a hétköznapokból, és jóval nyugodtabbak vagyunk. A tagok közül átlagban mindenki legalább 10 éve énekel, tehát teljesen az életünk részévé vált. A kórusénekléshez is szükségesek bizonyos alapfeltételek, mint a fellépőruha, próbaterem, utaztatás biztosítása stb. Amit csak lehet, azt igyekszünk pályázatok, illetve támogatók segítségével beszerezni. Zenta község szokott bennünket támogatni, de sajnos sok pályázati kiírásról például azért csúsztunk le, mert nagyon fiatal kórus vagyunk. Amikor üres a képzeletbeli kassza, akkor saját zsebből finanszírozzuk, amit kell, de ha csak lehet, akkor más úton próbáljuk biztosítani a szükséges feltételeket – mondta Bíró Magyari Kinga.
A karvezető még kiemelte, hogy a kórus névének a kiválasztása izgalmas feladat volt, hiszen mindenképp egyedi nevet szerettek volna választani.
– Kritérium volt, hogy ne szerb vagy magyar nyelvű legyen, hanem inkább latin vagy olasz, valamint, hogy könnyen el lehessen olvasni. Gondolok itt arra, hogy ha valaki nem tanulta ezeket a nyelveket, akkor ne azon kelljen gondolkodnia, hogyan is kell elolvasni, hanem ránézésre egyértelmű legyen. Mivel mindannyian nagyon szeretjük Zentát és a Tiszát, valamint kötődünk is a folyóhoz, ezért gondoltuk, hogy hozzá kapcsolódó legyen a nevünk. Különböző lehetőségeket és gondolatokat küldtem el a munkatársamnak, aki latint tanít, hogy nézze át őket. Számomra fontos volt, hogy nyelvtanilag is helyes legyen, és végül az ő segítségével kötöttünk ki a Musica Tisianánál, ami magyarul a Tisza zenéinek felel meg. A hangzása nagyon dallamos, és könnyű megjegyezni – fogalmazott a karvezető.
A kórus tagjai: Bíró Magyari Kinga, Fekete JuditCvijanović AleksandraSzigeti AndreaDöme SáraBalog Tóth Eliza és Nagy Mélykúti Zsófia.

Nyitókép: A Zengő Vajdaság koncertsorozat házigazdája a Musica Tisiana (Gergely Árpád felvétele)