Łódź – egy nép története

Ketten ülnek egy asztalnál, harmadik társuknak épp támadt egy jó ötlete. Van még két szabad hely, ahova bárki odaülhet, aki méltó arra, hogy csatlakozzon e három úriember klubjához. Az urak: Izrael Poznański, Henryk Grohman és Karl Wilhelm Scheibler. A történelem e három zsidó vállalkozónak tulajdonítja a lengyelországi Łódź ipari fellendülését és felemelkedését, de ma már azt is tudjuk, hogy a város fénykorát is.

A Három gyártulajdonos-szoborcsoport a város szívében áll és emléket állít egy évszázad legnagyobb lengyel beruházásának és az egyszervolt szép łódźi időknek.

Az ötlet viszonylag egyszerű volt: uralni a gyapotpiacot a megfelelő időben. A három karrierben az volt a közös, hogy mindnyájan átvették a családi vállalkozásokat, majd szövetkeztek, hogy megkerülhetetlen tényezők legyenek az európai, később pedig a világ textilkereskedelmében. Előállítottak mindenfajta gépeket és szövőszékeket, amelyek kellettek ahhoz, hogy a pamutból ruha legyen. Szerteágazó kereskedelmi kapcsolatokat alakítottak ki Keleten, Nyugaton és a tengerentúlon. Amikor Amerikában dúlt a polgárháború, és amikor az ipari forradalom hatására munkások százezreit kellett felöltöztetni, megugrott a gyapot ára a világpiacon.

Ők erre az időre felhalmoztak elegendő mennyiségű nyersanyagot. A łódźi gyapot és lenvászonkirályok sokszoros áron értékesítették a korábban és olcsón legyártott munkásruhákat, zsákokat, egyenruhákat, zubbonyokat, sátrakat. Özönlöttek a munkát és megélhetést kereső szegény családok minden irányból. Minden út Łódźba vezetett, mert Łódźban volt perspektíva és megértő légkör minden nép és vallás iránt. A város lakossága rövid időn belül a többszörösére dagadt. Társtulajdonosokként lengyelek, németek és oroszok is beszálltak a textilbizniszbe, így az 1900-as évekre a város Európa textilközpontjává vált.

Büszkeség volt łódźinak lenni és részese a łódźi ruhagyártásnak. Az első világháborút egyik nagy öreg sem élte meg. A századfordulón előbb megszakadt a kereskedelem a távol-keleti piacokkal, majd mindent államosítottak és mindent elvettek a családoktól. Utódaik és az általuk foglalkoztatott több tízezer munkás (lényegében zsidók) életszínvonala ekkor indult el a lejtőn, de legalább életben maradtak az első világháború alatt.

A következőt viszont már nem élték túl. A városszéli Radegast (Radogoszcz) vasútállomás volt a végállomás több mint 200.000 łódźinak. Az állomás mellett alakították ki a Łódźi gettót, amely a három legnagyobb ilyen jellegű náci létesítmény egyike volt. Itt gyűjtötték össze a környék lengyel, német, osztrák, luxemburgi és cseh zsidóságát, de sok ezer cigány és szinti is innen indult Auschwitz vagy Chełmo megsemmisítő táboraiba. Ma a város másik híres helye ezen állomásépület és a körülötte kialakított emlékhely.

A Túlélők parkjának legmegrázóbb része a 140 méter hosszú Emlék-alagút. Sok száz fénykép őrzi annak a 145.000 embernek az emlékét, akik 1942 januárja utáni bő két évben erről a helyről indultak el a halálba. Az alagutat egy krematórium kéményére emlékeztető törött oszlop zárja. A Radegast és a valamikori gettó mellett van a világ legnagyobb zsidó temetője. A 44 hektáros Łódźi zsidó temetőben 200.000 megjelölt síremlék mellett több tömegsír is van. Itt magasodik Izrael Poznański mauzóleuma is – a világ legnagyobb zsidó síremléke, és még több mint száz jeles izraelita sírhelye, amelyeket műemlékké nyilvánítottak.

A három gyártulajdonos mellett a łódźi zsidóság jeles szülötte volt Arthur Rubinstein zongoraművész és Władysław Reymont irodalmi Nobel-díjas író is, akikkel ma is összefuthatunk a város főutcáján.

A Piotrkowska korzón hollywoodi mintára kialakították a łódźi hírességek sétányát, ahol a legismertebb lengyel rendezők és színészek nevei vannak csillagba öntve. Köztük Roman Polanskié és Andrzej Wajdáé is, akik egykor a város diákjai voltak.