2024. május 1., szerda

Integet a kétszáz éves ember

Nem vagyok valami modern ember, hiszen a mesterséges intelligencia, a drónok, kiborgok és más ehhez hasonló furcsa dolgok kérdéskörén először borzasztóan későn, Yuval Noah Harrari könyveinek olvasásakor tűnődtem el komolyabban, de akkor is csak arra jutottam, hogy lehetőségek és csapdák között vergődök. Szkülla és Karübdisz között, mondtuk harminc évvel ezelőtt, amikor még az ilyesfajta tudásnak jelentése és jelentősége is volt. Aztán persze könnyedén ejtettem a témát – most, hogy ezeket a sorokat írom, lekaptam a polcról a szerző könyveit, és könnyedén megtaláltam az aláhúzott részeket – ugyanazt gondolom: lehetőségek és csapdák vannak a mondataiban. („Vagy gondolkodjunk kisebb léptékben: Képzeljük el, hogy két drón harcol egymással a levegőben. Az egyik nem tud tüzet nyitni, amíg meg nem kapja rá az engedélyt a távoli bunkerben ülő emberi kéztől. A másik viszont teljesen önálló. Vajon melyik fog győzni? Ha 2093-ban a szétesőben lévő Európai Unió elküldi drónjait és kiborgjait, hogy söpörjék el az új francia forradalmat, a párizsi kommün harcba hív minden hackert, okostelefont és számítógépet, de a legtöbb embernek nem sok hasznát fogja venni, hacsak nem élő pajzsként. Megjegyzendő, hogy sok aszimmetrikus konfliktus esetén, a polgári lakosság nagy részét most is legfeljebb pajzsként használják a fejlettebb fegyverek védelmében. Valószínűleg az is jobban teszi, ha robotokra és drónokra cseréli le a katonáit, akit jobban érdekel az igazság, mint a győzelem. Az emberi katonák gyilkolnak, nemi erőszakot követnek el, és fosztogatnak, és még ha visszafogják is magukat, sokszor ölnek meg civileket véletlenül. Az etikai algoritmusokkal ellátott számítógépek valószínűleg lényegesen könnyebben alkalmazkodnak a nemzetközi bíróságok legújabb szabályaihoz.”)

Tavaly ilyentájt hívta fel egyébként a világhírű szerző a világ figyelmét arra, hogy „el kell kezdenünk a mesterséges intelligencia szabályozását, mert máskülönben a nagyvállalatoknak lehetőségükben fog állni »meghackelni« az embereket”. Ugyanakkor azt is állította, hogy: „Most vagyunk azon a ponton, hogy globális szintű együttműködésre van szükségünk. A mesterséges intelligencia robbanó erejét lehetetlen nemzeti szinten szabályozni. Az adatoknak soha nem lenne szabad egyetlen helyen koncentrálódniuk. Ez a diktatúra receptje.”

Miközben tehát a techcégek markában tengődünk, amelyek talán már ma is jobban ismernek bennünket, mint mi saját magunkat, és a sztár-történész-filozófus maga is azt állítja, hogy ha így halad a világ, ezek a nagyvállalatok képesek lesznek átvenni az irányítást az emberek felett, aközben azt is mondja, hogy ezt lehetetlen nemzeti szinten szabályozni, mert az adatoknak nem lenne szabad egyetlen helyen lenniük – hiszen ez a diktatúra receptje. Melyik diktatúráé? Amelyiket a techóriások építenek általunk és a beleegyezésünkkel velünk és ellenünk?! Egyébként pedig ott, ahol az állam beavatkozna, maguk a felhasználók tiltakoznak, a szabadságjogaikra egyébként oly érzékeny földlakó emberek. Szkülla. Karübdisz.

Hagytam is az egészet, állítólag van élet a Facebookon, Netflixen és Amazonon kívül is. Kopár, unalmas, de van.

Igen ám, de hirtelen, majdnem egy évvel azután, hogy Harrari felhívta a figyelmet arra, hogy végső ideje (hagyjuk a részleteket), tavaly decemberben megjelent, és azóta is az orrunk alá dörgölik minden oldalról a ChatGPT-t. Mondom, hogyan: megkérdezték tőle (már nem is merem azt írni, hogy ettől), mit gondol rólunk, emberekről; mit gondol az orosz–ukrán háborúról; mit javasol, hogyan lehet legyőzni az orbáni rendszert Magyarországon; mit gondol Karácsony Gergelyről. Továbbá egy lelkipásztort megihletett az Úr, megkérve őt arra, üljön le beszélgetni ezzel az intelligens rendszerrel. Le is ült, majd némi barátkozás után azt mondta neki („nézd, barátom”), pontosabban megkérte, hogy írja meg a prédikációját. Úgy is lett. Mivel Isten igéjét bárki hirdetheti, egy gyilkos, egy szamár, keresztényüldöző Pál, csipkebokor etc., akkor nyilvánvalóan a ChatGPT is – akit érdekelnek a részletek, bátran keressen rá.

Miközben egyszerre zajlik a nagy ájuldozás, miszerint naponta tízmillióan követik (jaj, mi lesz az adataikkal), meg ezen legújabb chatbot reklámozása, aközben ez a rendszer vizsgázik a studentok helyett és írja a házit a diákok helyett, nekem eszembe jutott az Isaac Asimov-novellából készült, A kétszáz éves ember című 1999-es sci-fi-film.

Jóleső érzés rádöbbenni, különösen Robin Williams mimikája által, hogy sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb – ahogyan azt már Szophoklész is megmondta, tehát igazán könnyű dolgunk van, ha elolvastuk elsős középiskolás korunkban a házi olvasmányt.

Ennyi jutott eszembe. Akinek ideje engedi, olvasson Asimovot, nézzen Robin Williams-filmeket, és ne feledje, hogy az ember csodálatosságánál csak tökéletlen volta fontosabb, ami érzelmei által kiszolgáltatottá, esendővé, szenvedővé, hőssé, árulóvá, alázatossá, kíváncsivá, önteltté, magányossá, vágyódóvá, társas lénnyé teszi.