2024. április 19., péntek

Modern módszerek a történelemtanításban

Az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában nagy hangsúlyt fektetnek a digitális oktatásra

A magyarországi Mészáros Csoport High-Tech Suli 30 millió forint, vagyis több mint 8 és fél millió dinár értékű támogatásának köszönhetően egy teljesen új, korszerű digitális tantermet alakítottak ki az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában, amelyet tavaly november végén adtak át rendeltetésének. Az első határon túli pályázat egyik kikötése az volt, hogy ezt a helyiséget minden tanítási órán használni tudják a tanulók. A múlt hét folyamán a történelemóra is az új tanterembe költözött: az oktatási intézmény nyolcadikosai az informatika és robotika órák után a második világháborúról tanultak nem a megszokott módon.

– Nagyon örülök az új tanteremnek, igazából én nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy egy ilyen tanteremmel gazdagodik az iskola. A történelemóra keretében a laptopokon olyan programokat használtunk, amiket még soha életemben nem láttam, nem is hallottam róluk. Az osztályom nyíltan viszonyult az új teremhez. Először a lézervágással ismerkedtünk meg. Második világháborúval kapcsolatos dolgokat modelleztünk a programban, majd a végén kivágtuk ezeket. Az osztálytársaim között voltak olyanok, akiknek könnyen ment a modellezés, voltak olyanok is, akik nehézségbe ütköztek, de segítettünk egymásnak – mondta Bátori Flórián, az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola nyolcadikos tanulója.

Így könnyebben megjegyezhetők a különböző fogalmak (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

Így könnyebben megjegyezhetők a különböző fogalmak (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

– Az új tanteremnek köszönhetően olyan technikákkal ismerkedhetünk meg, amelyekkel általában csak a középiskolában lehet. A történelemórán repülőgépeket, tankokat, bombákat modelleztünk, ezeket kivágtuk, illetve különféle kifejezéseket írtunk rá, mint például a demokrácia, diktatúra, holokauszt, haláltábor, partraszállás. Így könnyebben meg tudjuk jegyezni ezeket a fogalmakat – mondta Sétáló Anett, az iskola végzős diákja.

A történelemóra szempontjából az új digitális tanterem főleg a tananyag elmélyítését szolgálja – véli Kiss Tamás, az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola történelemtanára.

Második világháborúval kapcsolatos tárgyak modellezése (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

Második világháborúval kapcsolatos tárgyak modellezése (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

– Itt most egy nem szokványos óráról van szó. Megtanultunk elég sok mindent, ami a második világháborúval kapcsolatos, és ezek a kis lézervágással készült tárgyak arra szolgálnak, hogy a diákok jobban megjegyezzék a tananyagot, illetve legyen valami, amit ők maguk terveztek és alkottak meg. Egyéb kompetenciák fejlesztéséhez is hozzájárul ez az oktatási módszer, a gyerekek kommunikáltak közben, aki előbb kész volt, az segített annak, aki kicsit lassabban haladt. Úgy gondolom, hogy nem kell feltétlenül minden órát ebben a tanteremben megtartani, viszont ha a tanárnak van egy jó ötlete, és úgy érzi, hogy az itt megtalálható eszközöket fel lehet használni a tananyag elmélyítésére, akkor adott a lehetőség. Véleményem szerint a hagyományos, illetve az ilyen jellegű tanórának is van helye az iskolában, és a kettőt kellene kombinálni – fogalmazott a szaktanár.

A diákok által készített tárgyak a tananyag elmélyítését szolgálják (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

A diákok által készített tárgyak a tananyag elmélyítését szolgálják (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

A High-Tech Suli program keretében az óbecsei iskola három, felső tagozaton is tanító pedagógusa egy féléves továbbképzésen vett részt. Potrebić Tőzsér Gabriella, az intézmény igazgatónője elmondta, hogy a különböző tantárgyak összekötése a projektoktatásban elengedhetetlen, így több tantárgy tudását tudják hasznosítani a diákok a tantermen belül.

– Az volt a feltétel, hogy ezen a képzésen ne csak az informatika szakos tanár vegyen részt, hanem más tantárgyakat, illetvek szaktanárokat is bekapcsoljunk. A képzést elvégző munkatársaink már használják az új tantermet. Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete március elején továbbképzést szervez a pedagógusok számára, ahol a High-Tech Suli program szakemberei adnak elő, és ahova számos vajdasági településről érkeznek majd tanárok. Intézményünk tanítói is részt vesznek ezen a tanfolyamon, hiszen nálunk a digitális oktatás már első osztálytól a tanterv része – tette hozzá az igazgatónő.

Nyitókép: A történelemórán a lézervágással és a hozzá tartozó programmal ismerkedtek meg a tanulók (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)