2024. március 28., csütörtök

Várják a kis muzsikusok jelentkezését

Márciusban Topolyán nemzetközi zenei fesztivált tartanak

A Topolyai Zeneiskola március 15-e és 21-e között szervezi meg a Topolyai Zenei Napok elnevezésű rendezvényét, amely amellett, hogy igényes komolyzenei élményt jelent a közönségnek, alkalmat ad az alapfokú, a középfokú és a jazz-zene kategóriában felsőfokú tanulmányaikat folytató diákok megmérettetésére is. A 15. versenyjellegű rendezvényre e hónap végéig fogadják a diákok jelentkezését.

A házigazda tanintézmény igazgatónője, Tóth Diósi Arabella örömének adott hangot, hogy a járványidőszak miatti kétéves kihagyás után ismét sikerül megszervezni a rendezvényt.

– A hagyományokhoz híven nyitóhangversennyel kezdjük a rendezvényünket, illetve záróhangversennyel teszünk pontot a végére. Ezúttal is igyekeztünk olyan művészeket meghívni, akik népszerűségnek örvendenek és elismertek úgy a közönség körében, mint szakmai berkekben. Ezért is örömmel vettük, amikor a budapesti Magyar Állami Operaház társulatának tagjai, Nánási Helga és párja, László Boldizsár elfogadták a felkérésünket. Vendégművészeink operett- és sanzonesttel várják a közönségüket. A koncert március 15-én 18 órakor kezdődik a Nikola Tesla Általános Iskola dísztermében, a belépődíjat jelképes, 250 dináros összegben határoztuk meg – hallhattuk. Ezt követően Égi húrok címmel a 8. nemzetközi gitárverseny veszi kezdetét, majd Zenei pillanatok címmel a 12. nemzetközi zongoraverseny. A vonósok nemzetközi versenyét 15. alkalommal bonyolítják le, az Amikor a tücskök ciripelnek kategóriában az érdeklődő közönség hegedű, cselló, brácsa, nagybőgő húrjait hallhatja, illetve kamarazenekarok fellépését. A hangszerek jellegét és a jelentkezők létszámát tekintetbe véve ez a verseny két helyszínen bonyolódik majd le, a zeneiskola koncertterme mellett a Nikola Tesla iskola dísztermében. A 4. nemzetközi jazz-zenei verseny vasárnap, 19-én zajlik majd. Első alkalommal kerül sor a fúvósok nemzetközi megmérettetésére, aminek keretében a fa- és a rézfúvósok mutatkoznak be a zsűrinek.

Tóth Diósi Arabella (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Tóth Diósi Arabella (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A diákok fellépését a hagyományokhoz híven díjtalanul tudja követni az érdeklődő közönség. A fúvósok esetében öttagú lesz a bírálóbizottság, egyébként három tagot számlál majd kategóriánként, és neves szerbiai és magyarországi zenepedagógusokból, hangszeroktatókból tevődik össze. Egy-egy nap, ahogy a korábbi években is, 9 óra körül kezdődnek a meghallgatások, a diákok bemutatkozását korosztályonként időzítik. A Topolyai Zenei Napok március 21-én zongorakoncerttel zárul.

– A rendezvényünkre zárókoncert teszi fel a koronát a Nikola Tesla iskola dísztermében, ami igazi komolyzenei csemege lesz, vagyis olyan jellegű élmény, amivel még a topolyai közönség nem találkozhatott. Két zongoraművész, Görög Noémi és Enikő koncertjét élvezhetik majd az érdeklődők. A doktorátussal is rendelkező zongoristák két hangszert szólaltatnak meg egyszerre. Ez számunkra is kihívást jelent, hiszen a másik koncertzongoránkat is át kell szállíttatnunk az alkalomra az iskola dísztermébe. A Görög nővérek koncertjét is 250 dináros áron lehet megtekinteni – tette hozzá az igazgatónő.

A Topolyai Zeneiskola nemzetközi versenyére február 27-éig lehet jelentkezni. Bővebb információ munkanapokon a 024/715-504-es telefonszámon kapható, illetve a somobt@stcable.net e-mail-címen, valamint a tanintézmény Facebook-oldalán.