2024. április 20., szombat

Ezer eurós büntetést kaphatnak az elektromos rollerezők

A közlekedésbiztonságot szabályozó törvények szerint az elektromos rollert használókra mindeddig azok a szabályok vonatkoztak, amelyek a gyalogosokra is, ám ez mostantól megváltozik, hiszen a Belügyminisztérium törvényben fogja szabályozni ezeket az elektronikus eszközöket – írja a 021.rs portál.

A törvénytervezet szerint az előírások azokat a járműveket ismerik majd el elektromos rollernek, amelyeknek legalább két kerekük van, mechanikai irányítással rendelkeznek, nincs ülésük, a motorerejük legfeljebb 0,6 kilowatt, legfeljebb 25 kilométeres óránkénti sebességgel haladnak és legfeljebb 35 kilogramm a tömegük.

Azok az eszközök, amelyek nem felelnek meg a felsorolt kritériumoknak, nem vehetnek részt a közlekedésben, és a forgalmi rendőrök kizárhatják a közlekedésből.

Az elektromos roller vezetője köteles magával vinni a járművére vonatkozó dokumentációt, amellyel a fent felsorolt tulajdonságokat igazolja, ennek elmulasztásáért 10 ezer dináros büntetést kaphat, és ugyanekkora büntetés előirányozott, ha 14 évnél fiatalabb személy vezeti a rollert.

A rollert csak a kerékpáros utakon vagy, ha nincs kerékpárút a közelben, a járdán vezethetik. Ha van, de nem ezt használják, ugyancsak 10 ezer dinár a büntetés. Az elektromos roller autóúton való vezetéséért 20–40 ezer dináros büntetés vagy harminc napos börtön kapható, míg ugyanezért akár 100–120 ezer dináros bírság vagy legalább 15 napos elzárás is kiszabható, ha a személy közben kiskorú gyereket visz.

Nyitókép: Illusztráció (Unsplash)