2024. április 19., péntek

Születésnapját ünnepelte a gazdasági kamara

Elismerésben részesült a hőszigetelő anyagot gyártó Masterplast YU is

Újvidéken tegnap ünnepelte fennállásának 104. évfordulóját a Vajdasági Gazdasági Kamara. A hagyományhoz híven az idén is díjakkal jutalmazták az előző év kiemelkedő vállalkozóit és cégeit. A jelentős eseményre számos vállalkozó és vendég érkezett, többek között tiszteletét tette Igor Mirović tartományi kormányfő is.

– A Vajdasági Gazdasági Kamara az a hely, amely összehozza a vállalkozókat, és a leghatékonyabban fejleszti Vajdaság gazdaságát. Tavaly a kamara tevékenysége látható és konkrét eredményeket hozott, elsősorban a sikeres vállalkozóinknak köszönhetően. A Vajdasági Gazdasági Kamara 104 éve sikeresen működik, amire büszkék lehetünk, és a jövőben is ápolnunk kell – közölte Mirović.

Balról Igor Mirović, mellette Boško Vučurević (Fotó: Dávid Csilla)

Balról Igor Mirović, mellette Boško Vučurević (Fotó: Dávid Csilla)

Rámutatott arra, hogy Vajdaság a válságok és kihívások ellenére is kiváló gazdasági eredményeket képes felmutatni. Ezt a legjobban az a tény bizonyítja, hogy 2022-ben az ipari termelés 4,2 százalékkal, az export értéke pedig 23 százalékkal növekedett a 2021-es évhez képest. Az exportban továbbra is a feldogozóipar dominál, az agrárkivitel értéke pedig tavaly meghaladta a 2,1 milliárd eurót.

– Mindenképpen figyelemre méltó adat, hogy Vajdaságban a munkanélküliségi ráta évtizedek óta a legalacsonyabb szinten van. A tartományban jelenleg ugyanis kevesebb mint 89 ezer munkanélkülit tartanak nyilván, 2016-ban pedig ez a szám még 165 ezer volt – mutatott rá Mirović.

Szavai szerint ezek az adatok azt mutatják, hogy jó úton haladunk, a Vajdaság területén működő vállalkozások pedig sikeresek.

Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara elnöke elmondta, ez az intézmény a legrégebbi ek egyike Szerbiában, és erre méltón büszkék lehetünk.

– A jövőben is azon munkálkodunk, hogy fejlesszük Vajdaság gazdaságát és segítsük a vállalkozóinkat. A sikerhez azonban elengedhetetlen a Vajdasági Gazdasági Kamara és a tartományi kormány folytonos együttműködése, ugyanis csak közösen vagyunk képesek arra, hogy sikeresek maradjunk és jobb gazdasági környezetet hozzunk létre. A munkanélküliség csökkenését elsősorban a vállalkozóinknak köszönhetjük. Mindenképpen elégedettek lehetünk a Vajdasági Gazdasági Kamara eredményeivel – fejtette ki Vučurević.

A Masterplast YU elismerését Bunford Tivadar igazgató vette át (balról a második), Vladan Balaban balról az első, Milena Sekulić balról a harmadik (Fotó: Dávid Csilla)

A Masterplast YU elismerését Bunford Tivadar igazgató vette át (balról a második), Vladan Balaban balról az első, Milena Sekulić balról a harmadik (Fotó: Dávid Csilla)

Rámutatott arra, hogy Vajdaságból a kivitel értéke tavaly 9,2 milliárd euró volt, 23 százalékkal magasabb az előző évinél, a külkereskedelmi áruforgalom pedig 22 milliárd eurót tett ki, ami 40 százalékos növekedés.

Mint minden évben, az idén is díjakkal jutalmazták az előző év kiemelkedő vállalkozóit és cégeit. A Kosta Mirosavljević nevét viselő díjat az ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltatás terén kiemelkedően tevékenykedő cégek is megkapták. Elismerésben részesült az MK Agriculture, a Masterplast YU és a ComData vállalat. A legsikeresebb férfi vállalkozó címet Vladan Balaban, az M&I Systems Group igazgató vette át, a 2022. év legsikeresebb női vállalkozója pedig Milena Sekulić, a Makitrans vállalat tulajdonosa.

Az ünnepségen jelen voltak a tartományi kormány és a Vajdasági Gazdasági Kamara képviselői is.

Nyitókép: Balról Igor Mirović, mellette Boško Vučurević (Fotó: Dávid Csilla)