2024. április 19., péntek

Termékbemutatókkal indul a 39. Kolbászfesztivál

Az idei hosszúkolbászt a turiai böllérek 2039 méteresre tervezik

Az idei, 39. Turiai Kolbászfesztivál a belgrádi bemutatót követően hagyományosan a zombori, szabadkai és újvidéki bemutatókkal folytatódik, ahol újra megkóstolhatják és megvehetik a Szenttamás községhez tartozó kis település világhírű kolbászát. A fővárosban ma, szombaton a Đeram piacon, azt követően a zombori Szentháromság téren február 3-án, Szabadka főterén február 10-én, Újvidéken pedig a Halpiac melletti téren február 17-én tartanak a szervezők árusítással egybekötött termékbemutatót.

Željko Popić, a fesztivál szervezőbizottságának elnöke lapunknak elmondta, a vidéki termékbemutatókon ezúttal is olcsóbban kínálják majd a kolbász.

− Reggel 8 órától 13 óráig Belgrádban, majd a három vajdasági nagyvárosban az érdeklődők kedvező áron tudnak vásárolni friss, száraz- és rostélykolbászt. A nyers kolbász kilója 600, a sült rostélykolbász (lepényben) 250, a szárazkolbászt pedig 900 dinárért vehetik meg – mondta a rendezvény főszervezője.

Kiemelte, a Kolbászfesztivált az idén február 24‒26-éig tartják meg a falu központjában, ahova ismét több tízezer látogatót várnak.

− Rendezvényünkön szinte minden kapható lesz, ami a kolbászhoz és a kolbászkészítéshez szükséges. A hentesüzemek számára újra külön elárusítóhelyeket biztosítunk. Persze a finom falatok sem maradnak el, a látogatók számára a sült- és nyerskolbász, továbbá a húskészítmények széles választéka mellett sertés- és birkapörkölt készül. Nálunk készül a világ leghosszabb kolbásza és továbbra is ügyelünk arra, hogy a kolbász minden évben egy méterrel hosszabb legyen. Az idén a nagyközönségnek február 25-én mutatjuk be a 2039 méteres kolbászt, amit a helyszínen méterszámra árulunk majd – tette hozzá a turiai Kolbászfesztivál szervezőbizottságának elnöke.

Nyitófotó: Paraczky László