2024. március 28., csütörtök
SZENTTAMÁS

A Zsebszínházban ünnepeltek az oktatási intézmények

Ünnepi akadémiával emlékeztek és ünnepeltek Szenttamás község általános iskolái, valamint a gimnázium és az óvodák képviselői csütörtökön a helyi Zsebszínházban. A Szent Száva-napi ünnepség a szenthez írt himnusszal kezdődött, amit a Vuk Karadžić Általános Iskola gyermekkórusa adott elő. Ezt követően a felsős hittanos diákok bemutatták a védőszent napjához kapcsolódó és még ma is élő hagyományokat, majd pravoszláv szokás szerint megszentelték és felszelték az ünnepi kalácsot.

Szent Száva életéről és munkásságának jelentőségéről először Srboljub Srdić pravoszláv pap beszélt, őt követően pedig Dejan Korceba, a Kultúrotthon igazgatója vetítéssel egybekötött előadását láthatta a nagyérdemű. Srdić atya az érsek lelki életéről, Szent Száva magas erkölcsi és legtisztább emberi értékeiről szólva kiemelte, az önálló szerb ortodox egyház megalapítója ma is a szerb társadalom egyik alappillére, és a keresztény hit legfényesebb példája ezeken a területeken.

A Kultúrotthon igazgatója a dinasztiaalapító Stefan Nemanja szerb fejedelem legkisebb fiának munkásságát történelmi szempontból közelítette meg és elmondta, Szent Szávát, eredeti nevén Rastko Nemanjićot, az első szerb törvényírót és fordítót ma a szerb államiság megteremtőjeként tisztelik. Olyan ember volt, aki egész életét a hitnek szentelte, bizánci törvénykönyvet fordított az egyházi életről, valamint kolostori szabályzatot és egyházi költeményeket írt.

Az ünnepi műsor további részében Goran Blagojević költő, továbbá Marina Brankov közreműködésével alkalmi szavalatokkal és zenével emlékeztek az iskolák védőszentjére.

Az est moderátora Teodora Momčilović, a Svetozar Miletić Gimnázium tanulója volt.

Nyitókép: (Paraczky László felvétele)