2024. március 29., péntek

Batut Intézet: 50.000–150.000 dináros büntetés az oltást elutasító szülőknek

Túl kevés az MMR-vakcinával beoltott gyermekek száma – jelentette ki Verica Jovanović, a Batut Intézet igazgatója.

A Beta jelentése szerint az igazgató elmondta, hogy 2021-ben a kisbabák csak 74,8 százaléka kapta meg két éves koráig az oltást, míg a második dózissal 85,8 százalékukat oltották be. A Politika napilapnak az igazgató úgy nyilatkozott, hogy 2017 végétől 2019 elejéig Szerbiában 5798 kanyarós esetet regisztráltak, és 15 halálos esetet, közülük négy gyermek öt éven aluli volt. Jovanović arra is emlékeztetett, hogy az MMR-védőoltás felvétele kötelező, és a törvényes előírások szerint büntethető ennek az elutasítása. Rámutatott, hogy azok a szülők, akik elutasítják, hogy gyermeküket beoltsák, 50.000-től 150.000 dinárig terjedő pénzbírsággal büntethetők.

A Batut Intézet ugyanakkor közzétette, hogy Smederevón (Szendrő) 14 személy fertőződött meg kanyaróval. Közülük tízen két éven aluliak és oltatlanok, valamint négy felnőtt, akiknek ismeretlen az oltási státusza. A felnőttek között van egy várandós nő.

Nyitókép: EPA