2024. március 29., péntek

Szlovákiában népszavazást tartanak az alkotmány módosításáról

Népszavazást tartanak Szlovákiában szombaton az alkotmány lehetséges módosításáról. A referendum során arról nyilváníthatnak véleményt a választók, akarják-e, hogy az alaptörvény úgy módosuljon, hogy a jövőben a parlament megbízatási időszaka népszavazással vagy a törvényhozás határozata által is lerövidíthető legyen.

A referendum kiírását a legerősebb szlovák ellenzéki párt, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) több más ellenzéki párt támogatásával kezdeményezte tavaly júniusban, annak kiírására mintegy 400 ezer aláírás gyűlt össze. A népszavazás kezdeményezői a referendum kiírását annak idején azzal indokolták, hogy az az egyetlen lehetőség, amely Szlovákiában az emberek számára megmaradt arra, hogy érdemben hangot adjanak az ezzel a kormánnyal szembeni elégedetlenségüknek, s távozásra szólítsák fel.

A referendumnak eredetileg két kérdést kellett volna tartalmaznia, a másodikban az Eduard Heger vezette kormány azonnali távozására lehetett volna igent vagy nemet mondani. Ez utóbbiról azonban októberben az alkotmánybíróság, Zuzana Caputová államfő beadványa alapján, úgy döntött, hogy nincs összhangban az alaptörvénnyel, s így a népszavazást csak az egyik kérdésről lehet megtartani.

Időközben a népszavazás-kezdeményezés második kérdése többé-kevésbé időszerűtlenné is vált, tekintve, hogy Eduard Heger, szeptembertől kisebbségben kormányzó, kabinetje, decemberben megbukott egy ellene benyújtott bizalmatlansági indítványról tartott parlamenti szavazáson. A Heger-kabinet ellen a korábbi kormánykoalícióból szeptemberben kilépett liberálisok terjesztettek be bizalmatlansági indítványt. A bukás óta Eduard Heger ügyvezető miniszterelnökként kormányoz, s bár a pozsonyi kormányzás jövőjéről végleges döntés nincs, a legutóbbi közlések az előrehozott választások megtartását valószínűsítik.

A szlovákiai szabályozás értelmében egy népszavazás akkor érvényes, ha azon legalább a választásra jogosultak fele és egy személy érvényes voksot ad le. A népszavazás kérdéséről a résztvevők egyszerű többséggel hoznak döntést. A népszavazáson a Szlovákiában állandó lakhellyel nem rendelkező választópolgárok külföldről is szavazhatnak, postai úton, ám az ő voksaik ezen a népszavazáson aligha lehetnek döntők, tekintve, hogy hivatalos közlések szerint kevesebb mint ezren kérték, hogy élni kívánnak ezzel a lehetőséggel.

Az ország történetében a mostani a kilencedik népszavazás, az eddigiek közül, a megköveteltnél alacsonyabb részvételi arány miatt, csak egy lett érvényes, a 2003-ban az ország európai uniós csatlakozásáról tartott referendum, amelyen a szavazásra jogosultak 52 százaléka vett részt.

A választók reggel héttől este tízig szavazhatnak, a végeredményre vasárnap lehet számítani.

Nyitókép: Vajdasági RTV

Nyitókép: Szavazás (Illusztráció)