2024. április 18., csütörtök

Tizennyolc éves a községi fejlesztési társulás

Jelentős pénzeszközök bevonzásához járultak hozzá

Megtartotta évi közgyűlését Topolya Község Fejlesztési Társulása. Balassa Endre programkoordinátor, Plohl Edvin, az igazgatóbizottság újraválasztott elnöke és Szabó Szabados Szilvia, az igazgatóbizottság alelnöke, valamint Predrag Stojanović és Borsodi Árpád szakmunkatársak egy hosszabb prezentáció keretében mutatták be az eddigi tevékenységeket, elsősorban a 2019–2022-ig terjedő időszakra fókuszálva.

A prezentációból kiderült, hogy a község több tíz civil szervezetének nyújtottak különféle segítséget, elsősorban a pályázatírás területén. Az önkormányzattal is szerteágazó és gyümölcsöző az együttműködés, melynek nyomán olyan jelentős beruházásokat sikerült megvalósítani, mint a tóparton az autóskemping kiépítése az Európai Unió anyagi támogatásával. Nem utolsósorban pedig a mezőgazdasági termelőket, a családi gazdaságokat segítették a pályázatokon történő sikeres részvételben. Mindezek eredményeként jelentős pénzeszközüket sikerült bevonzani. Balassa Endre elmondta, hogy a pályázati kiírások figyelése is a tevékenységük körébe tartozik, és a lehetőségekre folyamatosan felhívják a vállalkozók figyelmét. Sikeresen együttműködnek a CMH-irodákkal, valamint aktívan részt vesznek az önkormányzat stratégiai fejlesztési dokumentumainak létrehozásában. A társulás portfóliója több dologból áll össze. Egyrészről szolgáltatásokat végeznek a mezőgazdaságban tevékenykedőknek, a vállalkozóknak és a helyi közösségeknek. Szakmailag jelentős támogatást nyújtottak több tíz civil szervezetnek, mintegy 500 bejegyzett családi gazdaság esetében közreműködtek a pályázati anyagok előkészítésében, hozzásegítve őket a sikeres fejlesztések megvalósításához, támogatások elnyeréséhez.

Topolya Község Fejlesztési Társulása 18 évvel ezelőtt alakult meg, az akkor már tevékenykedő, különféle kisebb fejlesztéseken dolgozó csoportok integrációjával. Elmondta, hogy az igazgatóbizottság összetételének megválasztásakor ügyeltek arra, hogy legyenek benne civilek, mezőgazdasági szakemberek, különböző települések képviselői. Arra is kitért, hogy a következő időszak célja, hogy információátadással, különféle tudással és ismeretekkel, szakmai segítséggel és mentorálassal segítsék a közösséget a község egész területén.

Szabó Szabados Szilvia rámutatott, hogy évente csaknem félezer családi gazdaságnak nyújtottak segítséget a bejegyzés során, a vetésforgó megújításában, támogatások igénylésében. A gazdaságok tulajdonosai tudják, honnan várhatnak segítséget, ezért nap mint nap szép számban fordulnak hozzájuk. Különféle rendezvényekre, mezőgazdasági kiállításokra, vásárokra is szerveztek utazásokat. Partnerei voltak a szervezőknek az olyan rendezvények esetében, mint a BBQ-fesztivál, az új kenyér ünnepe és a Vajdasági Parasztolimpia, az Expo vagy a Szármafesztivál. A CMH-irodával együttműködve pedig már tízezernél több állampolgársági kérelmet töltöttek ki eddig. Segítséget nyújtottak a gyermekek után járó anyaországi támogatások igénylésében. Csak tavaly a Szülőföldön magyarul pályázat esetében 1277 kérelmet töltöttek ki. Az elmúlt 15 évben Topolya község területén élő szülők ezt a támogatást a közvetítésükkel adhatták át. A szabadkai magyar főkonzulátus pedig nyolc kihelyezett fogadónapot tartott az együttműködés keretében Topolya község területén. A CMH-irodával és a főkonzulátussal is folytatódik az együttműködés, valamint továbbra is segítenek a családi gazdaságok adminisztratív teendőinek végzésében.

Új kihívást jelent majd, hogy februártól új időszámítás kezdődik a mezőgazdasági termelők életében. Elindul ugyanis az E-agrar oldal, amelynek lényege, hogy egyszerűbben lehessen jelentkezni a különféle támogatásokra, vagy könnyebben el lehessen végezni a gazdaságok bejegyeztetését. A portállal az illetékesek célja, hogy mind a 450 ezer szerbiai bejegyzett gazdaság áttérhessen az online ügyintézésre. Mindent egy applikáción végezhetnek majd azok, akik regisztrálnak az oldalon. A kezdetekkor még nem lesz kötelező, egy ideig még hagyományos módon is lehet majd intézni az ügyeket, de végül mindent csak elektronikus úton. Az E-agrar platform bevezetése a bejelentések szerint azzal a céllal történik, hogy gyorsabb legyen az ügyintézés, ugyanakkor költségmegtakarítást is remélnek tőle állami szinten. A termelőknek viszont minden bizonnyal jól jön majd ezen a téren is a községi fejlesztési társulás szakmunkatársainak segítsége.

Nyitókép: A közgyűlésen beszámoltak az eddig elvégzett munkáról (Tóth Péter felvétele)