2024. május 10., péntek

Tovább járnak a természetjárók

Mozgalmas évet zárt a magyarkanizsai egyesület

A Magyarkanizsai Természetjáró Egyesület egész évben nagyon tevékeny. Nemcsak helyben, hanem távolabb és még külföldön is részt vesznek az akciókban. Elsődleges feladatuk a környezet óvása, rendben tartása, a természet szeretetének átadása. Minden évben az első hírük Magyarkanizsán az, hogy az egyesület az évnyitó gyalogtúrával megkezdi a szezont, erőt, időt nem kímélve. Az évi közgyűlésük után Huszta Erzsébet, az egyesület újraválasztott elnöke mesélt a tevékenységeikről és a terveikről.

– Elég mozgalmas év van mögöttünk. Augusztus végéig például még tart az 5 ország, 1 folyó nemzetközi program, melynek részesei vagyunk. Az elmúlt évben voltunk nemzetközi projekttalálkozón Nagybányán, hulladékkezelő üzemlátogatáson Orosházán és Békéscsabán. Ezenkívül folyómentő tanfolyamon is részt vettünk a Tisza-tavon, a harmadik Tisza-tavi PET Kupán. Közben egy csapatunk és néhány tagunk részt vett a PET Kupa és az újvidéki testnevelési egyetem közös akcióján, a folyótisztításon Törökbecse és Óbecse között – sorolta Huszta Erzsébet, és folytatta is a tevékenységeik sorát. – Martonostól, pontosabban az országhatártól a hídig feltérképeztük, hogy milyen szennyezettségű az ártéri erdő. Megindult az ártéri erdő takarítása, amit még múlt szombaton is folytattunk. Martonoson egy kis darab van, amit még szeretnénk rendbe tenni. Tavaly volt egy képzőművészeti pályázatunk is, melybe az óvodásoktól a középiskolásokig bevontuk a gyerekeket. A hulladék újrahasznosításának fontosságára hívtuk fel a figyelmet – mesélte az elnök, akit a magyarkanizsai Tisza-partszakasz tisztaságáról is kérdeztünk.

– Nem annyira szennyezett, mint a Tisza-tó, de van mit tenni. A hulladék javarészt vízen úszó műanyag, amit ha a folyó kiönt, kitesz a partra. Sajnos jellemző az is, hogy olyan hulladék is van, amit nem a víz hoz. Épp ezért úgy döntöttünk, hogy végigmegyünk Magyarkanizsa és Zenta közt, és feltakarítjuk ezt a területet. Olyat is csináltunk, hogy az iskolásokkal örökbe fogadtunk egy partszakaszt. Ez abból áll, hogy kéthavonta végigsétálunk az adott szakaszon, és összegyűjtjük a szemetet – mondta az elnök, aki azt is elárulta, hogy természetesen a szem gyönyörködtetésére is szerveznek túrákat. – A legnagyobb vágyunk, ami három éve érlelődik már bennünk, az Nagykanizsáig, a testvérvárosunkig való eljutás kerékpárral. A többi testvérvárosunkat már útba ejtettük, de Nagykanizsa eddig kimaradt. Július elején ezt bepótoljuk – mondta Huszta Erzsébet.

Aki kedvet érez magában, hogy a természetet közelebbről és alaposabban megnézze, szeresse és gondozza, azt szeretettel várják a Magyarkanizsai Természetjáró Egyesület tagjai, hogy csatlakozzanak hozzájuk! 

Nyitókép: Az egyesület archívumából