2024. április 19., péntek

Vučić: Az ország állampolgárainak tilos külföldi harcokban részt venniük

Szerbia befogadott mindenkit, aki Oroszországból érkezett, de nem tisztességes, hogy a Wagner orosz magánmilícia embereket toboroz az országban, és a szerb állampolgárok egyébként sem vehetnek részt külföldi harcokban, azt tiltja a törvény - hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök a belgrádi Happy Televízióban hétfő este.

Az államfő így reagált arra a hírre, amely szerint a Wagner toborzást folytat Szerbiában, a Russia Today orosz állami portál pedig rendszeresen közli a toborzó felhívásokat ukrajnai harcra, és a jelentkezőknek vonzó ellentételezést kínál.

A szerb elnök szerint az orosz hozzáállás nem tisztességes a baráti Szerbiával szemben, főleg, hogy mindenki számára köztudott, hogy Szerbia tiltja a részvételt külföldi harcokban.

A hatályos törvények szerint a külföldi harcokban részt vevő szerb állampolgárokra hazatérésüket követően súlyos, akár tíz évig terjedő börtönbüntetés várhat. Szerb állampolgárok egyébként 2014 és 2015 során, a Krím elcsatolását követően is harcoltak már az oroszok oldalán az ukránok ellen.

Mint ismeretes, az európai uniós tagjelölt Szerbia nem csatlakozott a Moszkva elleni szankciókhoz. Szerbiát és Oroszországot vallási, történelmi és kulturális kapcsolatok kötik össze, és Belgrád teljes mértékben az orosz földgázellátástól függ.

Nyitókép: Beta