2024. április 18., csütörtök

Újévköszöntés, másodszor

A tartományi székvárosban pénteken este – hagyományosan – megünnepelték a pravoszláv naptár szerinti új év kezdetét. Petárdázással, rakétákkal és kisebb, magánjellegű tűzijátékkal köszöntötték az új esztendőt, az önkormányzat szervezésében viszont gazdag, szórakoztató programegyüttessel várták az ünneplő polgárokat.

Újvidéken legalább 40 helyszínen volt szervezett, beltéri, „szilveszteri” buli, nehéz lenne kiemelni ezek közül egyet, amelyről külön cikkezhetnénk, hiszen mindegyik érdekekes volt a maga módján, a Doček elnevezés alatt futó program megálmodói külön-külön célcsoportoknak szánták őket.

A Doček eseménysort tavaly a legjobb, európai, kulturális irányzatot fedő márkaneveként nevezték meg, az idén hatodik alkalommal állították össze, és a december 31-ei, javarészt kültéri bulikat is magában foglalta. A péntek esti, az ortodox egyházi időszámításban 7531-es számmal jelölt új esztendő köszöntésére szervezett kocertsorozatban az érdeklődők élvezhették Tigran Hamasyant, korunk egyik kiemelkedő dzsesszzongoristáját, az iráni származású, holland Sevdaliza énekesnőt, továbbá a népszerű Konstraktát, aki tavaly képviselte Szerbiát az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Fellépett a Zemlja gruva együttes, az R’n’B könnyűzenei műfaj afrikai hercegnője, Nneka, a református templomban pedig Lajkó Félix világszinten is elismert hegedűművész adott fergeteges koncertet. Itt voltak még a  Divanhana, a Shortparis és a Haelos együttesek is, akárcsak a legendaszámba illő Yu grupa is. 

Nyitókép: A pravoszláv óév utolsó estéjén a református templomban Lajkó Félix világhírű hegedűművész adott feledhetetlen koncertet (Ótos András felvétele)