2024. április 16., kedd

Vírusok harca

Egyszerre több vírus is kering

A koronavírus mellett az influenzavírusok különféle törzsei, valamint adenovírusok és emésztőszervi eredetű vírusok is jelen vannak környezetünkben. Mindemellett még a kanyaró megjelenéséről is szólnak a jelentések. A kanyaró súlyos vírusfertőzés, amely elsősorban a kicsiket fertőzi meg. Ami a koronavírust illeti, esetében is arról szólnak a beszámolók, hogy az elmúlt napokban enyhén romlott a járványhelyzet.

Dr. Illés Csilla, a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház igazgatónője elmondta, hogy igen tarka képet mutatnak az utóbbi időszak adatai. Voltak olyan napok, amikor egyetlenegy beteg sem jelentkezett felső légúti fertőzésre utaló tünetekkel. Ugyanakkor voltak napok, amikor tíznél is több ilyen páciens jelentkezett, és az esetek kétharmad részében beigazolódott a fertőzés ténye. Hozzátette, hogy az oltóponton nagyon csekély érdeklődés tapasztalható a koronavírus elleni védőoltás felvétele iránt. Az utóbbi időben valójában csak a harmadik vagy a negyedik emlékeztető oltás felvétele miatt jelentkeztek a polgárok.

A kishegyesi Dr. Márton Sándor Egészségház igazgatója elmondta, hogy heti két alkalommal fel lehet venni most is még a védőoltást a koronavírus ellen. Dr. Marko Martinović hozzátette, hogy nagyon csekély érdeklődés tapasztalható. Ugyanakkor az utóbbi időszakban megszaporodott a légúti fertőzés tüneteivel orvoshoz forduló páciensek száma. Az a tapasztalat, hogy egyidejűleg van jelen a koronavírus, az influenzavírus, valamint a különféle adenovírusok. Olyan tapasztalataik viszont nincsenek, hogy egyidejűleg többfajta vírussal is megfertőződött volna valaki. Általában a tünetek sem igazán súlyosak. Mindössze egy személyről tudnak, aki kórházi kezelésre szorult a kishegyesi község területéről. A tünetek valamennyi felső légúti fertőzés esetében a köhögés és a láz. Csak tesztekkel lehet kimutatni, hogy pontosan melyik vírus fertőzte meg a beteget. Rámutatott a tényre, hogy amikor a korlátozó intézkedések érvényben voltak, az influenza vírusa egyáltalán nem volt jelen. Így lehet, hogy az itt lakók immunrendszere is egy kicsit elfelejtett védekezni ellene. Talán ez lehet az oka annak, hogy most ismét megszaporodtak az ilyen típusú fertőzések. A Covid-rendelőben naponta általában néhányan jelentkeznek tünetekkel. Véleménye szerint a szokatlanul meleg télnek is vannak kedvező, illetve kedvezőtlen hatásai. Ilyenkor talán a vírusok jobban terjednek, ami kedvezőtlen. Ugyanakkor kedvező lehet, hogy kevesebbet tartózkodnak zárt helyiségben az emberek.