2024. március 28., csütörtök

Községikupa-térkép

A zentai, a zentaörsi és a karađorđevói játékosok emelhették magasba a serleget

A Tisza menti, észak-bácskai labdarúgó-szövetségek keretén belül az ősszel a bajnokságok mellett javában zajlottak a kupaküzdelmek is, három községi szövetségben pedig kupagyőztest is avattak. A Magyarkanizsa–Zenta–Ada községi labdarúgó-szövetség kupáját a negyedik vonalban szereplő Zenta gárdája hódította el, amely a zentai döntőben 6:0-s félidő után 8:3-ra verte meg az AFK csapatát. Ebben a sorozatban nemcsak a fináléban, de már az elődöntőben is potyogtak a gólok: az adaiak ugyanis Moholon 6:0-ra győztek az oromi Šampion ellen, a Zenta pedig hazai környezetben 9:1 arányban bizonyult jobbnak a magyarkanizsai Potisjénél.

A Topolya–Kishegyes községi kupa döntőjébe két körzeti ligás együttes, a szeghegyi Njegoš és a karađorđevói Solunac jutott be. A finálét Szeghegyen rendezték, szépszámú nézősereg előtt, ám a hazai drukkereknek csalódniuk kellett, a vendégek ugyanis magabiztos, 2:0-s sikert arattak, így a lefújást követően ők emelhették a magasba a győztesnek járó serleget.

Némi meglepetésre a zentaörsi Hajduk nyerte meg a Szabadkai VLSZ kupáját

Némi meglepetésre a zentaörsi Hajduk nyerte meg a Szabadkai VLSZ kupáját

A Szabadkai Városi Labdarúgó-szövetség kupájának elődöntőjében mindkét összecsapáson meglepetés született: a városi ligában szereplő zentaörsi (dušanovói) Hajduk hazai pályán legyűrte a körzeti ligában jó eredményeket produkáló visnjeváci Udarnikot, a Bikovo pedig a büntetők jobb értékesítésével győzte le a szabadkai Elektrovojvodinát. A Hajduk–Bikovo döntőt a szabadkai városi stadionban rendezték meg, ahol a 13. percben a békovaiak szerezték meg a vezetést, a zentaörsieknek azonban a második félidő elején sikerült egyenlíteniük. Mivel ezt követően már nem született újabb találat, a lefújás után büntetők következtek, amiből a Hajduk játékosai kerültek ki győztesen, ők ugyanis egyszer sem hibáztak, a békovaiak viszont két tizenegyest is elrontottak. A községi kupákat megnyerő együttesek bejutottak a Szabadkai Körzeti Labdarúgó-szövetség kupájának nyolcaddöntőjébe, melynek mérkőzéseit október végén rendezték meg. A forduló egyik legnagyobb meglepetését a Vajdasági Ligában szereplő Bajsa szolgáltatta, a fehér-feketék ugyanis a magasabb osztályú Becse csapatát búcsúztatták. A gólzáporos bajsai találkozó 4:4-es döntetlennel zárult, majd a hazaiak 4:2 arányban megnyerték a büntetőpárbajt.

A nyolcaddöntő többi eredménye: Verbász–Zenta 3:2, Solunac–Jedinstvo (Keresztúr) 9:0, Tisza (Adorján)–Obilic (Ókér) 8:0, Mladost (Turia)–Preporod 3:0 (k. n.), Hajduk–Napredak (Nadalja) 1:3, Radnički (Bajmok)–Bácska 1901 1:4, Vojvodina (Bácsföldvár)–Proleter (Sóvé) 3:4.

Nyitókép: Némi meglepetésre a zentaörsi Hajduk nyerte meg a Szabadkai VLSZ kupáját