2024. március 29., péntek

Ortodox karácsony előtti varázslat

A zentai Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ szervezésében az észak-bácskai város főterén az idén is megrendezték a Julianus-naptár szerinti karácsonyvárást, vagyis, ahogyan ezt a mai rendezvénysorozat szervezői is sugallták: a szerb, avagy ortodox karácsony előtti varázst, s aminek a jegyében ismét a város lüktető szívévé vált a Fő Tér.

Az idei (szerb) karácsonyi kavalkádra az előző évihez képest jóval többen jelentek meg, így minden tekintetben elkönyvelhető, hogy a zentai szerbség szívébe fogadta a tavaly először megrendezett népünnepélyt.

– Sikerült hagyományteremtővé tenni a tavaly először megrendezett Karácsonyelőtti varázslatot, azzal, hogy tavaly még csak kézművesek kiállítását tekinthették meg a járókelők, az idén viszont alkalmi ünnepi műsorral is előrukkoltunk, amely során a szerb művelődési központ felnőtt- és gyermekcsoportjai, illetve kisiskolások is felléptek és tradicionális szerb dalokat énekeltek el, táncokat roptak el a karácsony ünnepének a szellemiségével összhangban – nyilatkozta Miroslav Basarić, a Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ igazgatója, aki elmondta azt is, hogy sokan el is látogattak a rendezvényre, aminek köszönhetően jövőre még jobban kibővítik a karácsonyi rendezvényük repertoárját, vagy pedig többnapossá teszik a rendezvényt.

A Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ aktivistái január 6-án, a pravoszláv karácsony szentestéjének a napján megszervezik a hagyományos pravoszláv betlehemezést (korinđaje) is. A művelődési központ hagyományőrző csoportja, a zentai szerb kisiskolásokkal együtt ellátogatnak a városházára, illetve több szerb családhoz is elmennek.

Végül pedig az összes pravoszláv olvasónknak Boldog karácsonyt kívánok. Mir Božiji, Hristos se rodi! Srećan Božić!

Nyitókép: Horváth Zsolt felvétele