2024. március 29., péntek

A tánc öntudatra és gondolkodásra tanít

Vendég néptáncoktatók Újvidéken

Podpácz Beáta és Kirch Zoltán, a komlói Pöndöly néptáncegyüttes vezetői rendhagyó próbát tartottak az újvidéki táncosoknak a múlt héten a Fabrika Egyetemista Művelődési Központban. A vendég oktatók évtizedekre visszanyúló baráti kapcsolatot ápolnak az újvidéki néptáncosokkal, így nem volt idegen számukra a terep. A Futkáncok csoport gyermekei orbánsági táncokat és gyermekjátékokat tanultak. Ebből állítottak össze egy koreográfiát, amelyben Ludas Matyi történetét dolgozták fel a tánc nyelvén.

– Ezt a koreográfiát egyszer már elkészítettük a kiskunmajsai Lurkó Tánctáborban, nagyon sok gyerkőccel. Kíváncsian vártuk, mit fognak szólni hozzá az újvidékiek. Sokkal nehezebb olyan csoportokkal foglalkozni, amelyeket egyáltalán nem ismerünk, vagy csak ritkán találkozunk velük. Valahogy meg kell találni a közös hangot a gyerekekkel, és rövid idő alatt kiismerni a személyiségüket, hogy ki tudjuk osztani a szerepeket. Fel kell mérni a tudásukat is, amiatt, hogy eldönthessük, ki az, aki elöl táncolhat, vagy ki töltse be a háttértáncos szerepét – mondta Podpácz Beáta.

Bemelegítés (Fotó: Albert Éva)

Bemelegítés (Fotó: Albert Éva)

A táncosok nagyon elfáradtak a maratoni nap után, ugyanis délelőtt és délután is volt próbájuk. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy nagyon élvezték a közös munkát. A Futkáncok csoport próbái általában egyórásak, most kétszer két órát próbáltak, míg a nagyoknak kétszer három órát kellett koncentrálniuk. Egy koreográfia összeállítása és begyakorlása hosszadalmas folyamat, természetesen nem lehet befejezni néhány óra alatt. A vendég oktatókkal valójában csak az alapokat helyezték le. A következő lépés, hogy a gyerekek tovább gyakoroljanak az oktatóikkal.

– A gyerkőcök még nem látják az összképet. Tudom, hogy ez nem egyszerű számukra, mert amikor nekikezdünk egy koreográfia létrehozásának, nekünk, felnőtteknek sem áll össze rögtön a dolog. Valószínűleg most csak egy nagy káosz van a fejükben, meg egy kiabálós néni és egy bácsi, aki ide-oda rakosgatja őket. Viszont nagyon kitartóak és szorgalmasak voltak, így büszke vagyok rájuk – hangsúlyozta Beáta.

Az egész egy játék (Fotó: Albert Éva)

Az egész egy játék (Fotó: Albert Éva)

A Tűzrevalók tánccsoportnak felvidéki táncokat tanítottak a magyarországi oktatók.

– Egy koreográfiában számomra nagyon fontos a tematika és a hozzá kapcsolódó énekszövegek tartalma. Emiatt a legtöbb esetben úgy születik meg egy-egy produkció, hogy kiválasztok egy témát, ehhez keresek dalokat, ezáltal összeáll egy koreográfia a fejemben. Ez lehet például az adott esetben csak libás játékok vagy például az asszonyi sors. Miután bennem megfogalmazódik valami, Zoltánhoz fordulok, aki kitalálja a tánc részét – mondta a vendég előadó.

Ludas Matyi története valószínűleg mindenkinek ismerős. A mese leírva vagy szóban elmondva teljesen érthető, de táncra lefordítani komoly munka.

– Valójában könnyű dolgunk van abból a szempontból, hogy a táncot már nem kell kitalálni. Az elődeink már megtették helyettünk, ez egy létező, nagyon jól működő dolog. Valójában csak azt kell összeállítani, hogy mit és milyen körülmények között tegyünk a színpadra, hogy hogyan mutat legjobban az adott figura, és milyen zenével párosítva a legütősebb. A lépésekkel kell alátámasztani a mondanivalót. Például ki kell találni, hogy hogyan lehet elmondani „táncul”, amikor elverik Döbrögit, ezt valahogy szemléltetnünk kell. Ehhez szükség van némi fantáziára – mondta Kirch Zoltán.

A néptánc hasznos testmozgásnak nevezhető, ez tény, mint ahogyan a közösségépítő hatása is nyilvánvaló. Mindezek mellett a gyerekek identitástudatának kialakulásához és fejlődéséhez is jelentősen hozzájárul.

Órákon át tartó koncentráció (Fotó: Albert Éva)

Órákon át tartó koncentráció (Fotó: Albert Éva)

– Azt látom, hogy a vajdasági gyerekek nagyon is tisztában vannak a néptánc értékeivel. Sőt azt is megkockáztatom, hogy a magyarországi fiatal táncosoknál is jobban érzik a fontosságát. Nagy jelentősége van annak, ha valaki magyarul tud énekelni, és ismeri a néptáncot. A tánc minden szempontból fejlesztő. Öntudatra, gondolkodásra és testtudatra tanít, sőt a matematikát is bevonja. Gyakorlatilag nincs olyan terület, amit a magyar néptánc ne fejlesztene. A gyerekek a legjobb helyen vannak a próbákon, az lenne a legjobb, ha mindenki járna táncolni az imént felsorolt okok miatt – hangsúlyozta Zoltán.

Kulcsfontosságú egy ember életében, hogy legyenek barátai, hogy találjon egy közösséget, ahol vigyáznak és számítanak rá, szeretik, és ő is szerethet. Egy néptánccsoport pontosan ezt jelenti. Fontos azonban, hogy amikor egy gyerek bejut egy csoportba, ott is tartsák valamilyen módon.

– Minden gyerek a játékkal fogható meg leginkább, ezért a legkisebb táncosokkal rengeteget játszunk. Ezzel természetesen szépen lassan bevezetjük őket a tánc világába is. Nagyon sok ritmusérzéket fejlesztő gyakorlatot is végzünk a gyerekekkel, ezáltal próbáljuk megértetni velük például a zenét. Emellett hozzájuk kell mérni az időt is. A próbák mindig olyan tempóban folynak nálunk, ahogy a gyerekek bírják. Hozzájuk kell igazítani az anyagmennyiséget. Nem szabad túlfeszíteni a húrt, a harminc perc intenzív időtöltés sokszor többet ér, mint egyórányi időhúzás egy fáradt gyerekkel – hangsúlyozta Podpácz Beáta.

Libbenő szoknyák, csattogó sarkak (Fotó: Albert Éva)

Libbenő szoknyák, csattogó sarkak (Fotó: Albert Éva)

Figura Gábriel a Tűzrevalók csoportban táncol, négyéves kora óta.

– Emlékszem, hogy még az óvodatársaimmal jártam együtt a próbákra. Jó végignézni most a csoporton, mert még mindig vagyunk néhányan, akik azóta is folytatjuk a néptáncot. Rajtuk kívül is még nagyon sok új barátot szereztem a tánc által. Rengeteg értéket látok benne, először is a hagyományőrzést. Érdekes megtapasztalni azt, hogyan szórakoztak az elődeink az internet és a technológia nélkül. Emellett szeretek új táncokat és dalokat tanulni. Bár nagyon sok dologgal foglalkozom, igyekszem jól tanulni az iskolában, és színészkedek is, de a táncnak mindig helye van a szívemben és az időbeosztásomban – mondta a fiatal táncos.

Kormányos Teodóra a Manó néptánccsoport tagja, de a vendég előadók által tartott próbán a Futkáncok csoporthoz csatlakozott.

– Kifáradtam a próbán, de nagyon élveztem. Új lépéseket és játékokat tanultunk. Megmutatták például, hogy hogy kell forogni – mondta Teodóra.

(Fotó: Albert Éva)

(Fotó: Albert Éva)

A próbák mindig nagyszerű hangulatban telnek Újvidéken, nem volt ez máshogy a rendhagyó próbán sem. Pajzer Elizabett nagyon jól érezte magát.

– Kedvesek voltak a vendég oktatók, tetszettek az új lépések, és érdekesnek tűnik a koreográfia is. Már öt éve táncolok, és nagyon élvezem. Szeretek színpadra állni. A legjobb érzés, amikor meghajolunk, és mindenki minket tapsol – mondta Elizabett a próba után.

A kész koreográfiákat többek között a jövő évi Kőketánc vetélkedőn mutatják be az újvidéki táncosok.

Nyitókép: A Tűzrevalók tánccsoport próbája (Fotó: Albert Éva)