2024. április 19., péntek

Az összefogás csodákra képes!

A Thurzó Lajos Általános Iskola karácsonyi vásárán 125 ezer dinár jött össze Jablonszki Tamás gyógykezelésére

A zentai Thurzó Lajos Általános Iskolában december 22-én tartották meg az iskola hagyománynak számító karácsonyi műsorát és kirakódóvásárát. Az idei vásár rendhagyó volt, hiszen az eladott díszekből befolyt összeget Jablonszki Tamás gyógykezelésére ajánlották fel. Tandari Ferenc, a Thurzó Lajos Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy a tantestületi ülésen merült fel az ötlet, hogy jó lenne valamilyen módon segíteni a kisfiúnak.
– A karácsonyi kirakódóvásárunkat hosszú évek óta megszervezzük, ahol a gyerekek a kézzel készített munkáikat adják el. Úgy döntöttünk, hogy a teljes bevételt Jablonszki Tamás gyógykezelésére ajánljuk fel, mivel tudjuk, hogy milyen sokba kerülnek a külföldi kezelések. Idén rekordszámú volt a látogatottság, és 125 ezer dinárt gyűjtöttek össze a tanulók. Meglepődtünk, hogy mennyien eljöttek, a folyosókon alig lehetett közlekedni. Kézzel készített újrahasznosított anyagokból állították elő a díszeket és egyéb tárgyakat, valamint az iskola készíttetett karácsonyi bögréket is, amelyeket szintén meg lehetett vásárolni. Minden osztály a saját tanterme előtt állította fel a standját és állította ki a portékáját. Az elsőtől a nyolcadik évfolyamig a gyerekek nagy lelkesedéssel álltak a témához, és szívesen vették ki a részüket a munkából, tudták, hogy jó célt szolgálnak vele. Nagyon örülünk, hogy sikeres volt az esemény, és hogy ilyen szép összeget tudtunk összegyűjteni, reméljük, nagy hasznát veszik majd – mondta az iskola igazgatója.
Jablonszki Anikó, Tamás anyukája megköszönte az igazgatónak az adományt, valamint háláját fejezte ki mindazoknak, akik valamilyen formában részt vettek abban, hogy a pénz összegyűljön.
– Minden adománynak nagyon örülünk, és nagyon jólesik, hogy ilyen sokan gondolnak ránk. Soha nem  gondoltam volna, hogy idáig eljut Tominak a története. Én is részt vettem a vásáron, és amikor beléptem az iskolába, elámultam, milyen sokan vannak. A gyerekek gyönyörű dolgokat készítettek, le a kalappal előttük. Tomi jelen pillanatban jól van, a légzésével van probléma, amelyet itthon nem tudunk orvosolni, még kezeltetni kell. A bronchitises állapotából nem tud feljavulni a kisfiú, valamint az orrürege is kezd nagyon berakodni. Újév után visszatérünk Budapestre, ahol már várnak bennünket. Nehezen vesz levegőt, éjszakánként fullad, ezért mindig oda kell figyelni rá. Szeretnénk beszerezni egy légzést segítő gépet, amelyet éjszakánként használna majd, hogy könnyebben tudjon levegőhöz jutni. Nagyon sokat tornázunk és fejlesztjük. Januárban vesszük majd át a láb- és bokaprotézist, illetve az ülést segítő hámot. Minden héten járunk a Medica Netter rehabilitációs központba, ahol segítik abban, hogy megtanuljon egyedül ülni. A Budi Human oldalon összeállítottam egy táblázatot, hogy milyen eszközökre és kezelésekre van még szüksége a kisfiúnak, és ennek alapján 5 millió dinárra rúgnak a költségek. Jelenleg az összeg 20 százaléka van meg, de nem csüggedünk, hiszen van annyi pénzünk, hogy januárban el tudjunk menni a kezelésekre. Mindenkinek nagyon köszönjük a támogatását, nem is tudom, hol lennénk a jóakaró emberek nélkül, továbbá szeretném megköszönni az igazgatónak, valamint az iskolának, hogy ezt a csodálatos rendezvényt létrehozták, és ezzel is hozzájárultak Tamás gyógykezeléséhez – fogalmazott Jablonszki Anikó.
A családnak további támogatásokra van szüksége az eszközök beszerzéséhez és a kezelés folytatásához, így aki szeretne hozzájárulni a kisfiú kezeltetéséhez, a következő lehetőségek közül választhat. A Budi Human Alapítvány továbbra is fogadja az üzeneteket, így ha a 3030-as számra elküldik az 1365-ös számot, 200 dinárral támogatják Tamást. Emellett bankszámlán is fogadják a felajánlásokat:

Dináralapú számlaszám: 160-6000001468235-17
Devizaalapú számlaszám: 160-6000001468394-25
IBAN: RS35160600000146839425
SWIFT/BIC: DBDBRSBG

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele