2024. április 19., péntek

Mert adni jó

Autóval közlekedő motoros Télapók kézbesítették az ajándékokat Kishegyesen

A kishegyesi motoros Télapók a napokban kézbesítették ajándékaikat a falubeli rászoruló gyerekeknek. A megmozdulás egy komoly összefogásnak köszönhető, ami az Adni jó elnevezést viseli. A gyűjtési és ajándékosztási akció a Nők Kishegyesi Fóruma és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében valósult meg, de csatlakozott hozzájuk több civil szervezet is.

A nehéz helyzet ellenére az emberek jó szándéka nem veszett el – hangsúlyozta Zsidai Erzsébet, a női fórum elnöke.

– Az akcióban a művelődési egyesület és a női fórum mellett részt vett a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete, a Kishegyesi Kismotoros Banda és a Vajdasági Magyar Szövetség kishegyesi ifjúsági fóruma. Elsőként egy adománygyűjtő akciót szerveztünk a kishegyesi rászoruló gyerekek részére. Gyűjtöttünk édességeket, játékokat, jó állapotban lévő téli ruházatot, illetve tanszereket. A jelenlegi gazdasági helyzet miatt féltünk, hogy kevesebb adomány jön össze, de az akció a vártnál jobban sikerült. Úgy látszik, hogy az emberek szívéhez még mindig közel áll az adományozás, és ennek köszönhetően szép és tartalmas csomagokat tudtunk összeállítani a gyerekek részére – számolt be Zsidai Erzsébet, majd arról is szólt, hogy 78 rászoruló gyerek számára készítettek csomagot, valamint 14 sérült egyénnek. Az akcióban részt vevő civil szervezetek közvetlenül vagy közvetve találkoznak azokkal a gyerekekkel, akik nehéz körülmények között élnek, így az adományozási listára valóban azok kerültek fel, akiknek helyzete indokolja azt – tudtuk meg a fórum elnökétől.

A művelődési egyesület és a női fórum a többi civil szervezettel karöltve már évek óta megszervezi a gyűjtést – mondta el lapunknak Linka B. Gabriella, a művelődési egyesület elnöke.

– A kedvezményezett gyerekek óvodások, általános iskolások, de néha még középiskolások is vannak közöttük. Személyre szabott csomagokat állítunk össze, amiben van édesség, játék, tisztálkodási szerek, ruhaneműk, cipők, tehát mindaz, amire a gyerekeknek szükségük lehet. Közel száz csomagot készítettünk, és a tavalyi év óta a kismotoros banda is besegít, ők hordják szét az ajándékokat, valamint a gyűjtésben is segítenek. Gyűjtünk még húsvétkor és iskolakezdéskor is, mert sajnos sok család ekkor is nehézségbe ütközik. Az idén több játékot és ruhát kaptunk, de a pénzadományok száma is megnövekedett. A csomagok összeállítása során arra törekedtünk, hogy minél több és változatosabb dolgot adjunk a gyerekeknek – fogalmazott a művelődési egyesület elnöke. Az ajándékokat a kismotoros Télapók kézbesítették, igaz, nem motoron. Barna József, a kismotoros banda vezetője elárulta, hogy egy felkérés nyomán vállaltak szerepet az akcióban.

– Zsidai Erzsébet kérte fel a csapatunkat, és mi örömmel vállaltuk el a küldetést, és még a húsvéti akcióban is szeretnénk részt venni. Ugyan mi motorosok vagyunk, de az ajándékokat autóval kézbesítettük, időszűke és a rossz útviszonyok miatt. Az idén 16-an vállaltunk részt az akcióban, és 8 autóval vettük célba a falut, így másfél-két óra alatt körbe tudtuk járni a gyerekeket, ami a korábbi években több napba is beletelt – tudtuk meg, mint ahogy azt is, hogy nagyon megható pillanatokban is részük volt a csomagkihordás közben.

– Megható volt, hogy a szülők mennyire szeretik gyermekeiket, és az is megérintett bennünket, hogy a sérült gyermekek milyen tiszta szívvel tudnak örülni a csomagnak. Egy motorostársunk be is vallhatja, hogy néha könny szökött a szemébe ilyesmit látva – tette hozzá a kismotoros banda vezetője.

Nyitókép: A Kishegyes utcáit bejáró kismotoros Télapók csapata (Fotó: Lakatos János)