2024. március 29., péntek
NBA

Élen a Nuggets!

A nyugati főcsoport első helyéért csapott össze Denverben a Mérföldmagas Város gárdája és a Memphis, és a találkozón váratlanul gyorsan el is dőltek az érdemi kérdések. A liga egyik legjobb támadását magáénak tudható Nuggets ugyanis 35:14-re hozta le az első negyedet, amit követően Ja Moranték csak futottak az eredmény után, ám sosem tudtak igazán lőtávolon belülre kerülni, a legközelebb a zárónegyed közepén jártak ehhez (92:84). A Grizzlies akrobatikus irányítója mindent megtett csapatáért, 35 ponttal és 10 assziszttal jegyzett dupla duplát, de a vendégek csapatszinten halványan muzsikáltak, a húzóemberükön kívül mindenki halvány volt pontszerzésben. Eközben a denveriek közül minden kezdőjátékos legalább 12-ig számlált, a padról Bones Hyland is elért eddig, a legjobb Aaron Gordon pedig hatékony dobással 24 ponttal járt élen. Az erőcsatár pontjai jelentős részénél Nikola Jokićtól kapta az előkészítést. A zombori a számmisztika kedvelőinek örömére érdekes tripla duplával zárt, hiszen keveset dobott rá, így történhetett meg, hogy pontból, lepattanóból és látványos asszisztjaiból egyaránt 13-at írt be.

A denveri nagy öreg Jeff Green még ilyen zsákolásokra képes (Fotó: Reuters)

A denveri nagy öreg Jeff Green még ilyen zsákolásokra képes (Fotó: Reuters)

A tegnap hajnali játéknap legmasszívabb egyéni teljesítményét a finn Lauri Markkanen szállította, aki Detroitban 9/13-mal triplázva összesen 38 ponttal vitte diadalra a Utahot. A bajnoki címvédő Golden State eközben hatalmas pofont kapott a New York-i Madison Square Gardenben úgy, hogy legjobbja, Steph Curry vállsérülés miatt nem léphetett pályára. A hírek szerint a szupersztárra néhány hetes kihagyás vár.

NBA, alapszakasz: Detroit–Utah 111:126, Miami–Chicago 103:113, New York–Golden State 132:94, Phoenix–Washington 110:113, Denver–Memphis 105:91. Eurokupa, 9. forduló, A csoport: Promitheas–Hapoel T. A. 83:100, Brescia–Bursaspor 110:74. Női Euroliga, 7. forduló, A csoport: Olimpiakosz–Valencia 59:65. B csoport: Sopron–Schio 80:61.

Négymilliárd dollár a Phoenixért

Négymilliárd dollárért cserél gazdát a Phoenix Suns. A liga kedden közölte, hogy Mat Ishbia üzletember lett az új többségi tulajdonos az arizonai klubban. A vételár nemcsak a tavaly nagydöntős Sunst, hanem a női bajnokságban (WNBA) háromszoros győztes Phoenix Mercuryt is tartalmazza. Az üzlethez már csak a liga jóváhagyása szükséges, ebben az esetben a Phoenix lehet a legdrágább egyesület az NBA-ben. A csúcsot egyelőre Joe Tsai tartja, aki 2019-ben 2,35 milliárd dollárt fizetett a Brooklyn Netsért és annak csarnokáért, a Barclays Centerért. A Phoenix jelenlegi tulajdonosát, Robert Sarvert egy évre eltiltották a liga döntéshozói, emellett 10 millió dolláros bírsággal sújtották klubvezetési szabálytalanságok miatt. Sarver 2004-ben 401 millió dollárért vásárolta meg a Sunst és a Mercuryt.

Nyitókép: A denveri nagy öreg Jeff Green még ilyen zsákolásokra képes (Fotó: Reuters)