Az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) Tanácsának új összetételű testülete hétfői ülésén nem választották meg sem az elnököt, sem az alelnököt. Miloš Garić, a REM Tanácsának tagja ugy...
Közélet
Kevesebb mint húsz nap alatt két jelentős kokainszállítmányt foglaltak le ugyanabban az olasz kikötőben. Július 3-án a Vado Ligure kikötőben 340 kilogramm kokaint találtak, a legutóbbi akció során...
Az állam számára elengedhetetlen feladat, hogy meghallgassa polgárait – fogalmazott kedden Aleksandar Vučić köztársasági elnök, és kijelentette, hogy már több mint 7200 bejelentés érkezett a K...
Leváltotta Olekszandr Szirszkij tábornokot, az ukrán hadsereg főparancsnokát Volodimir Zelenszkij elnök kedden, majd Mihajlo Drapatijt, az egyesített erők parancsnokát nevezte ki a helyére.
A HungaroMet az Éghajlatváltozási Multidiszciplináris Nemzeti Laboratórium keretében megújította a KLIMADAT alkalmazást. A fejlesztés eredményeként friss éghajlati adatok, további indikátorok és új funkciók váltak elérhetővé, miközben a jövőre vonatkozó klímaprojekciók is egységes módszertani alapokra kerültek.
87 éves korában elhunyt Olivera Katarina színésznő és énekesnő – jelentette a szerbiai média.

