2024. március 29., péntek

Sürgős eljárásban a báni palotáról

Az illetékes tartományi igazgatóság elrendelte, hogy sürgősségi eljárásban helyzetelemző tanulmány készüljön a báni palota állapotáról, azaz a süllyedés miatt előállt helyzetről.

A 021.rs portál tudomására jutott, hogy a tartományi szervek közös ügyeiért felelős igazgatóság úgy döntött, hogy esettanulmányt kell készíteni az épület sülyedése miatt, és fel kell mérni a palota szerkezeti állapotát. A tanulmány elkészítőjének meg kell neveznie azokat a szükséges munkálatokat, amelyek nélkülözhetetlenek az épület állapotának helyreállításban. A portál arról is tájékoztat, hogy az elaborátum kidolgozására vonatkozó versenypályázatot már kiírták.

Már huzamosabb ideje találgatások tárgyát képezi, hogy az épülő mélygarázs miatt milyen állapotba került a báni palota, mennyire süllyedt. November elején az építkezési felügyelőség megtiltotta a palota egyes helyiségeink a használatát, akkor a kár leírásához a „kis” jelzőt mellékelték. A felügyelőség már akkor úgy ítélte meg, hogy szükséges az esettanulmány kidolgozása.

A pályázatra a jelentkezéseket december 5-éig várják, ezt követően a legjobb ajánlatot tevő mérnökcsapatnak 10 napja lesz arra, hogy felmérje a helyzetet, és elaborátum formájában jelentést tegyen róla. Az Újvidéki Építészmérnökök Egyesülete (DaNS) korábban követelte, hogy a mélygarázsépítési munkálatokat szakítsák meg, ugyanis – az egyesületbe tömörülő mérnökök szerint – az építkezésre vonatkozó, hivatalos dokumentáció ellentmondásos adatokat tartalmaz. A mélygarázsépítéssel kapcsolatban megoszlanak a vélemények, a politikai ellenzék többnyire nem ért egyet annak szükségességével,  míg a hatalmon lévők támogatják azt.

Az építkezés kivitelezőit nem lepték meg a falakon a repedések, azt állítják, hogy ez a talajvíz szintje csökkenésének következménye. Egyes repedéseket és a kijavításukra vonatkozó megoldásokat már az építkezési projektervezetben is előirányozták. Az épület az egyik részen 3 cm-t, a másikon pedig 1,4 cm-t süllyedt, a kivitelezők szerint a sérülések jelentéktelenek, és a palota süllyedése pontosan a számításoknak megfelelően, a megengedett határértékeken belül történik.

Nyitókép: A garázsépítési munkálatok javában folynak, az árkot kiásták, ha törik, ha szakad, meg fog épülni (Fotó: Ótos András felvétele)