2022. december 5., hétfő

Szombaton Örökségünk népzenei koncert Óbecsén

Szombaton, november 26-án 19 órai kezdettel nyolcadik alkalommal tartják meg az Örökségünk – A Vajdasági Nagyzenekar koncertje elnevezésű rendezvényt az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben, amely a Vajdaságban működő népzenekarok munkásságát hivatott bemutatni a nagyérdeműnek évről évre. Az idén kilenc zenekar lép színpadra.

– A rendezvény ötlete a szintén évente megrendezésre kerülő vajdasági zenésztalálkozó alkalmával merült fel, miszerint az együtt muzsikálás örömét, szépségét, közösségre gyakorolt pozitív hatását a lehető legszélesebb körben kell hirdetni, hogy a hangszerlelkek együttes zengése az emberi lelkek egyidejű vibrálását váltsa ki. Itt fogalmazódott meg a koncert célja, koncepciója is. Célunk, hogy legyen egy rendezvény, amely fellépési lehetőséget biztosít minden aktív zenekarnak, olyanoknak is, akik egyébként kevesebb lehetőséget kapnak, illetve hogy bemutassuk, szűkebb hazánkban is jelentős népzenei mozgalom alakult ki, mely működik máig is. Hálánkat fejezzük ki ezzel elődeinknek, akik a mozgalmat elindították, bizonyítva nekik, hogy munkájuk gyümölcse mára beérett. Nem titkolt célunk, hogy a népzenét minél szélesebb körben népszerűsítse a fiatalok körében, hogy a néphagyomány ne a „kiváltságosok” privilégiuma legyen, hanem a lehető legeredetibb formájában a mindennapok szerves része – mondta Szerda Balázs, az óbecsei Fokos zenekar vezetője, a rendezvény házigazdája.

A koncerten az egész magyar nyelvterületről felcsendülnek majd dallamok, a Dél-Alföldtől kezdve a mai Magyarországon és Felvidéken át egészen Erdélyig, ismertetve zenei hagyományunk változatos mivoltát, sokszínűségét. A rendezvény egyediségét mutatja, hogy a zenekarok nemcsak külön-külön, hanem különböző alkalmi formációkban, valamint együtt, nagyzenekarként is megszólalnak majd.

Az est folyamán fellép a Csalóka zenekar, Csonka Ferenc és zenekara, valamint a Csörömpölő, a Czéczó, a Duhaj, a Fokos, a Juhász, a Pendergő és Véka zenekarok. A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, valamint a Magyar Nemzeti Tanács támogatja.

A belépő önkéntes adomány.