2022. december 5., hétfő

MagyarZó Pistike messéi

A héten teljesen felzaklattam amamát, amikor bejelentettem, hogy a Zacsekpetivel nagyon szívesen elmennénk megnézni a Fekete párduc 2-t. Éppen belekortyolt a kávéjába, amit azonban a szavaim okozta döbbenettől félrenyelt, és a feketét prüszkölve köhécselni kezdett.

– Szó sem lehet róla, Tepisti! – förmede rám a muter, amint visszanyerte lélekjelenlétét. – Hallod-e, Tegyula, hogy mit szeretne ez a gyerek?! – fordula a zújságot böngésző öreg felé.

– Még zép, hogy hallom, Tematild – felele lezseren atata –, csak attól tartok, hogy ezúttal éppen nem a gyerekkel van a baj, hanem te kevered megest a szezont a fazonnal.

– Miféle szezonról meg fazonról hadoválsz itt nekem, Tegyula?! – hüledeze az öreglány. – Egy fekete párduc mászkál Apatin határában, a fiunk pedig épp most jelentette be, hogy repes a vágytól, hogy meglesse ezt a ragadozó nagymacskát!

– Mielőtt még túlságosan felkorbácsolnád az idegeidet, először is tisztázzuk a fogalmakat, Tematild – javasola higgadtan a fater. – Te egy hús-vér állatról beszélsz, nevezzük egyes számú fekete párducnak, amelyre napok óta hőkamerás drónokkal vadásznak. A Pisti által emlegetett Fekete párduc 2 pedig egy film, amelyet most vetítenek a mozikban!

– Olyan ez a zapatini párduc, mint a híres Loch Ness-i szörny – mondá az éppen betoppanó Zacsek zomzéd –, melyet már mindenki látni vélt, mégsem tudni semmi biztosat a létezéséről.

– Én már azt is olvastam, hogy lelőtték, csak nem értem, úgy lőtték le, hogy utána meg sem találták?! – értetlenkede amama. – Mi lehet ez, egy ufó prëdátor?!

– Lehet, hogy fel kellene küldeni a levegőbe néhány vadászrepülőgépet, és alaposan meglesni a nagycicát – heccelőde az öreg.

– Akkora a fölhajtás körülötte – spekulála a Zacsek –, hogy uopste nem csodálkoznék, ha a zapatini sörgyár illetékesei elgondolkodnának azon, hogy termékük többé ne az őzike, hanem a párduc nevét viselje, és a messze földön híres Jëlën Pívót ezentúl Pántër Pívónak hívják!

– Egyáltalán nem rossz ötlet – gondola bele a fater. – A címkéjére pedig a filmplakát mintájára, egy fekete párduc társaságában rátehetnék a zépséges Nasstasja Kinski portréját kiskamaszkorom egyik meghatározó filmélményéből, a Párducemberekből.

– Egy negyvenéves film főhősnőjéről csak némi túlzással állítható még, hogy zépséges – fanyaloga az öreglány.

– A zéletben talán így van, ám a filmben semmit sem változott – mutatá rá atata. – Különben meg nekem mindig azt mondogatta a nagypapám: „Sose feledd, kisfiam, hogy fiatal bárki lehet, de öreg csak a java!”

– Dehogy mondogatott neked ilyeneket a nagypapád – legyinte a muter –, csak most elképzeled, hogy káo ilyen bölcs tanácsokkal látott el. Biztos a Facebookon olvastad. Csak ott meg a Coelho-regényekben találhatók ilyen instant bölcsességek!

– Látja, zomzéd – panaszkoda az öreg –, már az emlékeim sem az enyémek, a múltamat sem tudom úgy felidézni, ahogy szeretném. Meg van szabva, mire és hogyan emlékezhetek.

– Nekem nem kell semmit mondania – így a Zacsek –, pontosan tudom, miről van szó. Ne feledje, hogy nekem a bűbájos nejem mellett olykor még a kedves anyósommal is meg kell értetnem magam. És higgye el, sokszor nagyon nehéz. Mert bármit is mondok, mindenbe bele lehet kötni. És ha netán megkérdem, mi a baj az elképzelésemmel, általában nincs rá épkézláb magyarázat, legfeljebb annyi, hogy az a fránya női megérzés most ezt valahogy nem tartja jó megoldásnak. És tudja maga, mi a női megérzés?! Mára már megtanultam: a logika teljes hiányának az árnyaltabb megfogalmazása.

– Épp az imént olvastam a zújságban, hogy a nők otthoni fizetetlen munkája havi szinten 72 ezer dinár! – közlé a fater. – Nos, mi van akkor, ha a férfi főz, mos, takarít, vasal, illetve füvet nyír, biciklit szerel, fát vág… arra nincs kimutatás, hogy az a munka mennyit ér?! Miért nem lehet úgy fogalmazni, hogy az otthon végzett fizetetlen házi munkák gazdasági értéke havi szinten 72 ezer dinárt tesz ki?! Elvégre nemi egyenjogúság van! Állítólag küzdenek a rossz beidegződések és a sztereotípiák ellen, közben ugyanúgy ilyenekhez folyamodnak.

– Zombaton van a nemzetközi férfinap, meg kellene emlékeznünk róla a srácokkal – veté fel a Zacsek. – Amellett, hogy felhívja a figyelmet a férfiak egészségére, a férfinap célja, hogy hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőséget, elismerje a férfiaknak a közösségben, a családban és a házasságban betöltött nélkülözhetetlen szerepét, akárcsak a hozzájárulását a gyerekekkel való törődésben, nem utolsósorban pedig elítélje a férfiak elleni diszkriminációt.

– Elképzeltem ahogyan szombaton Pistivel és Petivel négyesben elmentek cicalesre – csipkelőde amama. – Csak maradjatok a városban, eszetekbe ne jusson szafarira menni Apatin határában! Különben meg mit sajnáltatjátok magatokat, nemzetközi férfinap meg ilyenek, vasárnap megkezdődik a férfihónap! Négy héten keresztül más sem lesz a tévében, csak focilabdát kergető manusok meg furcsa szerelésben örömködő vagy zomorkodó zurkolók.

– Ha már itt tartunk, rettentő kíváncsi vagyok – csóvála a fejét az öreg –, vajon milyen lesz az első télen megrendezett labdarúgó-világbajnokság.

– Az csak nekünk lesz téli, azok, akik játszani fognak, aligha fognak dideregni, Katarban állítólag 30–35 Celsius-fok is lehet majd a meccsek idején – pontosíta a Zacsek. – Bár úgy hírlik, a technológiai innovációnak köszönhetően klimatizált stadionokban fogják rúgni a bőrt.

– Légkondicionált focistadionok globális energiaválság idején?! – töprenge a muter. – Én ugyan nem értek hozzá, de egyáltalán miért kell a sivatagban rendezni focivébét?!

– Ebbe most ne mélyedjünk bele, Tematild – tanácsola atata –, vannak, akik gazdasági érdekekről beszélnek, mások korrupciót emlegetnek, és egyéb visszásságokról is szó esik.

– Én a zurkolókat sajnálom a legjobban – sóhajta a Zacsek. – Katarban aligha lehet majd minden sarkon jókat iszogatni, azt mondják, csak külön kijelölt helyen engedélyezett sörözni.

– Ez viszont nem feltétlenül rossz megoldás – jegyzé meg az öreglány. – Ellenben kíváncsi lennék arra, vajon mire szolgálnak majd egy hónap múlva ezek a zuperzónikus stadionok. Valamiféle hipermodern oázisokként funkcionálnak majd? Ott szállásolják majd el a rászorultakat? Sajnos egyre több ilyen van az egyre népesebb bolygónkon. A héten megszületett a Föld nyolcmilliárdodik embere, aki egy Fülöp-szigeteki kislány.

– Kíváncsi lennék, honnan tudták, hogy épp ott fog világra jönni – vakará az állát a fater –, no de összpontosítsunk most a magára a focira és a játék zépségére. A gondokkal, a pletykákkal meg az összeesküvés-elméletekkel ráérünk majd a vébé után is foglalkozni.

– Teljesen egyetértek, zomzéd – helyesele a Zacsek. – És ne feledjük, focinézés közben mindvégig lelkiismeretesen kell zurkolni, úgy, ahogyan azt az egyszeri gyerek tette!

Ezzel elmessélte a következő viccet.

Az egyszeri gyerek reggel elkésik az iskolából. A tanítónéni megkérdezi tőle:

– Miért késtél el ma reggel az első óráról?

Mire a gyerek:

– Egy focimeccsről álmodtam, de hosszabbítás volt és tovább kellett aludnom...

 

Pistike, focilabdát kergető és vadóc cicákat megleső férfipalánta

Nyitókép: MagyarZó Pistike