2024. április 18., csütörtök
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2022

Beruházások és fejlesztések a bánáti településeken

Csóka községbe látogattak a Magyar Összefogás jelöltjei

Kedd délután Csóka község településeire, azon belül is Feketetóra, Padéra és Csókára látogattak a Magyar Összefogás lista jelöltjei.

Feketetón a Csipet Csapat székházát tekintette meg a küldöttség, ahol az épület megtekintését megelőzően múltról, jelenről, jövőről és a településen folyó oktatásról is szó esett.

Ábrahám Ildikó, a Csipet Csapat Művelődési Egyesület elnöke elmondta, hogy az egyesületük baráti társaságként indult, hét személlyel alakultak meg, négy évvel ezelőtt, azóta már huszonkét tagot számlálnak. Kézműves foglalkozásokat tartanak gyermekeknek, húsvéti és karácsonyi rendezvényeket szerveznek. Hatalmas segítség volt számura a székház megvásárlása, hiszen így helyet tudnak biztosítani foglalkozásaiknak. Az épület mögött egy nagy udvar található, ahol a jövőben megfelelő felújításokat követően kézműves táborokat szeretnének szervezni.

A feketetói Csipet Csapat székházában szó esett múltról, jelenről és jövőről is (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

A feketetói Csipet Csapat székházában szó esett múltról, jelenről és jövőről is (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

Fremond Árpád, listavezető elmondta, hogy rendkívül fontos, hogy Csóka községben is kellő figyelem irányuljon a kis közösségekre.

– Ennek a kis közösségnek a nem régiben megvásárolt székház óriási segítséget jelent, az elkövetkezendő időszakban pedig mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy segítsük ezeket az embereket. Egy olyan erős magyar közösség van itt Csóka községben, amelyre külön figyelmet kell fordítani a jövőben is. Hiszen azt látom és tapasztalom, hogy az itteni vezetők és művelődési egyesületek vezetői továbbá mindenki más, mindent megtesznek annak érdekében, hogy életben tartsák ezt a közösséget. Nekünk pedig az elkövetkezendő időszakban mindent megkell tennünk annak érdekében, hogy segítsük ezeket az embereket – mondta Fremond Árpád.

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkörben is több beruházás megvalósult az utóbbi időben (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkörben is több beruházás megvalósult az utóbbi időben (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

Komáromi Róbert a padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör elnöke elmondta, hogy fennállásuknak huszonhat éve alatt több beruházás is megvalósult. A Nemzeti Tanácsnak köszönhetően nagyon sok segítséget kaptak az épület felújításához, szakköreikhez, viseletek és hangszerek beszerzéséhez, amire az egész padéi magyarság büszke lehet.

Oláj Ibolya, Magyar Összefogás lista egyik jelöltje kihangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács, ahogy eddig is ezután is nagy segítséget fog nyújtani azon szervezeteknek, ahol a hagyományápolás ilyen kimagasló szinteken zajlik, és ezt mindenképp megkell tartani, hiszen a közös akarat létfontosságú a magyar közösségek számára.

A körutat a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület épületében, a helyi és környékbeli civil szervezetek képviselőivel kerekasztal beszélgetéssel zárták.