– Már nem nyújtanak menedéket, fogalmuk sincs, hogyan kell udvarolni, ráadásul nem tudok felnézni egyikükre sem. Úgy érzem, mintha átadták volna nekünk a nadrágszíjat. Még az IKEA-s polcot is nekem kellett felfúrni a falra – panaszolja egy huszonéves, egyébként csinos hölgy a barátnőjének, miközben chardonnay-t kortyolgatnak a magyar főváros Duna-parti vendéglőjében. A leányzó szónoklata közben rövid hatásszünetet tart, mialatt beszélgetőpartnere néhány bólintó mozdulatot tesz. A hölgy – feltételezhetően a bor hatására – végül elkurjantja magát: mi lett a férfiakkal?! Előredől, elkeseredetten fejtetőjére teszi mindkét kezét, miközben könyökével az asztalon támaszkodik. Sóhajt egyet. Néhány pillanatig néz maga elé, majd csendben megjegyzi: – Nőnek akarom érezni magam a párom mellett, és nem egy nevelőnek. Egy erős férfit akarok.
Egy-egy hasonló jelenetet átélve talán joggal érezzük azt, hogy az „elnőiesedő férfiak és a férfiasodó nők” jelenség körülöleli mindennapjainkat. Valóban úgy tűnik, mintha a klasszikus értelemben vett női-férfi értékek, tulajdonságok mára már teljesen háttérbe szorultak volna. Egy olyan társadalmi rendszer alakult a fejünk felett, amelynek egyértelmű célja – a teremtés helyett – a termelés. Életmódunk is jelentős változáson ment keresztül az elmúlt néhány évtizedben, tény. Ám kezdve az óvodától a filmvilágon át a Z generáció második nevelőszobájáig, az internetes tartalmakig minden azt sugallja felénk, hogy bizony a klasszikus értelemben vett férfitulajdonságok rosszak. Minden negatívumért, ami az emberiség történelme során valaha lezajlott, azért a maszkulin külsejű és tulajdonságokkal rendelkező férfiak felelősek. Ezzel párhuzamosan a legtöbb csatornán az áramlik a képünkbe, hogy a nőknek erős, az ördögtől való férfivilágtól független, egyéni pozíció kiépítésére kell törekedniük életük során. A férfi nőhöz való közeledése pedig rossz. Ugyan nyugati jelenség, de ezen a ponton érdemes megemlíteni a Johnny Depp–Amber Heard-féle hazárdjátékot vagy a közelmúltban kicsúcsosodó Me Too mozgalmas munkahelyi lejáratásokat (nyilván nem mindegyik volt az). Biztos, hogy jó felé haladunk? Salma El-Wardany, az amerikai székhelyű Huffington Post szerzője szerint igen. A szerzőnő neve mellett található rövid jellemzés szerint ő egy „író, aki a világot bejárva süteményt eszik, és lebontja a patriarchizmust”. Írásaiból kiderül, a lebontás részeként El-Wardany kifejezetten kedveli a „férfiak szemetek” szlogent, ám mint azt elmagyarázza a „mire gondolnak a nők, amikor azt mondják, hogy a férfiak szemetek” című cikkében, mindez nem az, amire gondolnánk. Állítása szerint a világ egyik legnagyobb problémája nem az, hogy a maszkulinitás átalakulóban, ha úgy tetszik, múlófélben van, hanem hogy mindez nem történik elég gyorsan.
Az El-Wardany által felvázolt dogma nem csupán kéri, hanem el is várja, hogy drasztikusan változtassuk meg életünket és társadalmunkat olyan állítások alapján, amelyek teljesen ellentmondanak ösztöneinknek. A két nem krízisének oka ugyanis inkább az elnőiesedett férfiakban, a női szerepben hitüket vesztett nőkben, az apa szerepét kigúnyoló családmodellben, az anya gyermeket nevelő szent szolgálatának lekicsinylésében rejlik. A nemek közötti viszony nem azért hanyatlik ilyen mértékben, mert világunkban véleményformálóként és vezetőként is megjelentek a nők, hanem épp ellenkezőleg, velünk, férfiakkal egyetemben ők is kezdenek eltűnni. A fővárosi vendéglőben panaszkodó leányzót szemlélve azon elmélkedem, mennyire megnéznék egy vitát közte és a valóságtól elrugaszkodott Salma El-Wardany között.
