2024. április 26., péntek
KERÉKPÁROZÁS

Egy generáció három fenoménje

Az elmúlt hét során hírt adtunk róla, hogy az országúti bringások közül több korszakos formátum is búcsút int a profi mezőnynek. Bár a következő szezontól kezdve számos kiváló versenyző – például a legszebb napjaiban Párizs–Roubaix-t és Flandriai Körversenyt nyerő Niki Terpstra – nem tér vissza a képernyőkre, ebben a rövid összegző szösszenetben három kiemelkedő kerékpárost veszünk sorba.

A felsorolásban már csak a tisztelet okán is elsőség illeti a spanyolok doyenjét, Alejandro Valverdét, aki a trió közül a leginkább képviseli azt a kihalófélben lévő – bár a legfiatalabb generációval mintha ismét életre kelő – multifunkcionális versenyzőtípust, aki pályafutása során úgy volt képes – ha kedve tartotta – háromhetesek összetettjében kiemelkedő teljesítményre, hogy eközben az egynaposokon is életveszélyes fegyvernek számított robbanékonyságával, ellenállhatatlan hajrájával és nyakas kitartásával, elsősorban persze a lankásabb terepeken. A most 42 éves veterán hazája körversenyén alapozta meg hírnevét, aminek összetettjét 2009-ben meg is nyerte, a Vueltán összesen 12, a Tour de France-on 4, a Giro d’Italián pedig 1 szakaszgyőzelmet számlál. Fénykorában az ardenneki klasszikusok félelmetes versenyzőjeként tartották számon – a Liège–Bastogne–Liège-en négyszer diadalmaskodott –, 2018-ban pedig, jóval a karrier delén túl a vb-cím is összejött a „Zöld Golyónak”.

A világon mindössze hét kerékpáros mondhatja el magáról, hogy mindhárom Grand Tour összetettjében győzni tudott, Vincenzo Nibali pedig tagja ennek az elitklubnak. A „Messinai Cápa” két évtized legjobb hegyi specialistái közé tartozik, aki csúcsformájában az időfutamokon vagy a mindig veszélyes sík száguldásban is fel tudott nőni a „műfajok” nagyjaihoz, ez pedig ellenállhatatlan kombináció volt Nibali számára a 2010-es Vuelta, a 2013-as és 2016-os Giro és a 2014-es Tour megnyerésekor is. A hamarosan 38-at betöltő Cápa egyik nagy fegyvere még a halálfélelmet nem ismerő lejtmenet, ami a klasszikusokon is sokat hozott neki, ennek is köszönhetően húzta be például a 2018-as Milánó–Sanremót és két sikerét a Lombardiai Körversenyen.

Összeszámolni is nehéz lenne, mennyi emlékezetes küzdelem, dráma és siker fűződik Gilbert, Valverde és Nibali (balról jobbra) karrierjéhez az elmúlt két évtized során (Fotó: Eurosport)

Összeszámolni is nehéz lenne, mennyi emlékezetes küzdelem, dráma és siker fűződik Gilbert, Valverde és Nibali (balról jobbra) karrierjéhez az elmúlt két évtized során (Fotó: Eurosport)

Ha fentebb a kihalófélben lévő versenyzőtípusok merültek fel, akkor ennek kapcsán nevezhetjük meg a „mesterhármas” harmadik tagját, Philippe Gilbert-t, aki gyakorlatilag húsz évig járt el a síkabb szintrajzú vagy rövidebb emelkedőkön áthaladó klasszikusokra úgy, hogy nem lehetett kihagyni a nevét az első helyre esélyes favoritok közül. A 40 éves, hőskort idéző stílusú vallon-belga időnként brutális dominanciával utasította maga mögé riválisait, a Milánó–Sanremón kívül az összes monumentumon és más kiemelt klasszikuson győzött legalább egyszer, a lehengerlő 2011-e szezonja – amikor összehozta az ún. ardenneki triplát a Liège, a Vallon Nyíl és az Amstel megnyerésével – utáni évben pedig a vb-cím is a tarsolyába került.