A kiállítás megnyitóján Kiss Zoltán grafikusművész, aki egyúttal az ART 9 Művészeti Egyesület és Galéria vezetője, köszöntőjében elmondta, hogy ezt a tárlatot eredetileg 2021-ben tervezték megrendezni a művész 80. születésnapi évfordulóján, de akkor a Covid-járvány miatt nem valósulhatott meg. Így ez tulajdonképpen olyan jubileumi képgalériává vált, amelyen egy szűkebb életműválogatást láthattunk, mindamellett, hogy ebben az évben készült legújabb képekkel is találkozhattunk. A köszöntés után
élőszóban tartott tárlatvezetést, képenként felsorolva a legszükségesebb információkat, érdekességeket és motívációkat.
A kiállításain már megszokhattuk, hogy az egyetemes és magyar művelődéstörténeti motívumok természetelvű és realista megjelenítésével találkozunk, amelyet felületes szemlélőként akár konvencionálisnak is tarthatnánk, de ez távol áll a valóságtól. Munkáinak máig érvényes aktualitását és modernségét csak figyelmes motívumértelmezéssel fedezhetjük fel, és szimbólumrendszerének megértése az általános műveltséget meghaladó olvasottság nélkül nehezen lehetséges.
A meghívón olvasható tárlatcím Arany János versének átköltése, a már megszokott Vén Zoltán-i szarkazmus jegyében. A kiállításának ismertetése stílszerűen talán nem is kezdődhetne másként, mint egy Lautréamont mondás1 parafrázisával, amelyben a boncasztalt felváltja a rézplattni, mint grafikai nyomóforma.
A bemutatott művek a legkorábbiaktól mind a mai napig olyan alkotói koncepcionalitásról tanúskodnak, amely következetesség ritkaságszámba megy a korunkbeli stíluspluralizmus világában. Nincsenek stílusváltások és kísérleti tévelygések ebben a nagyívű grafikai életműben. Mindjárt a kezdeteknél rátalált a saját egyéni hangvételére, és ez hozta el számára hosszú évtizedek alatt a szakmai és műértői megbecsülést itthon és külföldön. Nemcsak a hangvétele, hanem az ábrázolási rendszere is a kezdetektől koncepciózus, ami azt jelenti, hogy a motívumait idősíkoktól, különböző földrészek kultúrtörténeti írásos és szóbeli hagyományaitól, emlékeitől (Dr. Ganésa, Miszték kislány ugróiskolát játszik, Bábel tornya) függetlenül átértelmezve, egy sajátosan groteszk és irónikus módon újraépíti (újrarajzolja), ami így, egy másik dimenzióba kerülve képes egyidejűleg és egyszerre tézis-antitézis gyanánt funkcionálni. Vagy képes harmadik alternatívaként ugyanannak az állításnak ugyanott az ellentéteként megjelenni (Skinofrézia). Ábrázolási sajátossága bizonyos fokon a „horror vacui” elvből adódóan egy olyan motívumdömping, amely a köznapi használati tárgyainkat a megszokottól eltérő egymáshoz, valamint a régi korok emlékeihez sorolás útján a bőség zavarával szembesíti a nézőt. Ebből következően az asszociatív lehetőségek száma sok esetben a végtelenhez konvergál, előfordulhat, hogy a néző megadja magát, és a legkézenfekvőbb képolvasatot teszi magáévá. A Patika című képe alapján olyan részletes tárgyleltárt és gyógyszerleltárt lehetne készíteni, ami derék teljesítmény lenne bármilyen adminisztrátor részéről. Ez lenne a könnyebbik megoldás. A nehezebbik feladat pedig egy orvosi szakszótárral végigböngészni az üvegcsék latin feliratait. Ilyen kiállításlátogatóról nincs tudomásunk. A téma ellenpontjaként lett kiállítva a Dr. Ganésa című kép, amin a hinduizmus istensége orvoslásra adja elefántfejét, aki mindamellett a tudományok és művészetek védnöke és a bölcsesség istene. A néző (≠ a beteg) eldöntheti, hogy a javallatok közül az injekciót, a purgálást vagy a csőfogót választja. Egy másik lapon Hyrieuszt látjuk, aki megfogadva Zeusz és Hermész tanácsát levizeli a leölt áldozati bikát, hogy annak bőrét felesége sírjába tegye. Így az istenek meghallgatták kérését, és fia született, akit Úrionnak2 („vizelő”) nevezett el. Ezért az Órion csillagképhez társították a hiedelem szerint az eső megjövetelét. A kép címe: Hyrieus, az urológia nagyapja.
Legszívesebben újragondolt kultúrtörténeti hivatkozásai közé tartozik az egyiptomi és a görög-római mitológia, a Biblia világa, valamint a magyar őstörténet.
, valójában Tatjana levele Tatjatiti levele Anegihotephez Anyeginhez hieroglif jelekkel meséli el a levél tartalmát. A kezdő verssorok így szólnak…
„Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet…”3
A művészettörténetből jól ismert Nofertiti mellszobrával indul a versmagyarázat, ezt egy írnok agyagszobrocskája követi, majd jönnek a Vén Zoltán humorával átírt és átkoreografált hieroglif motívumok, amelyek nem nélkülözik az erotikus felhangokat és fallikus formákat. Ebben a műfajban új jelképek születtek a képjelekből, ilyen például a levelet csőrében tartó sivatagi keselyű.
A hellén-római világban az istenek tevékeny résztvevői az emberek életének.
Fortuna Velocipéden című képen a szerencse forgandó istennője felülemelkedve a rá várakozással tekintő „plebs” világán, tekerve velocipédjét bőségszarujából szórja a konzumtársadalom használati eszközeit, és az istenek óvják azt, akire ez a töméntelen mennyiségű árucikk egyszerre rázuhan. Az istennő alakjának buja megformálásán elrévedő nézőnek el kell gondolkodnia, hogy Fortuna Dubia, vagy Mala, vagy Brevis kegyéből akar-e részesülni, vagy inkább nem? A várakozók között felfedezzük a nyenyerén játszó zenészt, és másutt pedig mintha ráismernénk a művészünkre is. A szinópéi Diogenész alakját formálja meg Vén Zoltán az Embert keresek című képén. A hordóból bányászlámpával kiemelkedő ókori bölcselő nagyon mérgesen tekint a teljes hadifelszerelésben feszítő és golyófogónak érdemesült leendő hősi halottra, a frontvonalba készülő korunkbeli fegyveresre, mintha az évezredekkel ezelőtti mondását ismét hallanánk: – Én embert keresek, de hát ember az ilyen? A katona pedig megbocsátást kérő tekintettel néz fel rá. Ez a kép ebben az évben készült, az áthallás nagyon is kézenfekvő a jelenlegi háborús eseményeket figyelembe véve. Komolyra fordítva a szót, ismét aktuálissá váltak Radnóti Miklós tragikus verssorai…
„Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra…” 4
A Biblia világa kiemelt helyet foglal el Vén Zotán életművében. Az Ó- és Újtestamentumi jelenetek nemcsak ürügyként és motívációként szolgálnak számára, hanem figyelemfelkeltő erejével intő jel (jelkép - képjel) korunk emberének. Külön fejezetet alkotnak az életműben az aszkéta életet élő sivatagi atyák, jelen esetben Oszlopos Simeont és a Szent Antal megkísértését láthatjuk a falakon. Mindkettő litográfia, azaz kőrajz, ami mint síknyomású grafikai sokszorosító eljárás, technikailag eltér a többi mélynyomású laptól. Simeon, az őt prófétaként tisztelő és csodaváró emberek zaklatása elől egy oszlop tetejére költözött. Aszkéta életet élve dicsőítette Istent, és csak a fogadóóráin látta el tanácsokkal a hozzá fordulókat. De még ezeket a látogatókat is egyre terhesebbnek érezte, ezért mind magasabb oszlopra költözött. Ezzel járt, hogy a személyes igényei is egyre csökkentek. A tizenhat méteres oszlopra már csak egy demizsont és egy kávéfőzőt vitt magával – Vén Zoltán képe szerint. A Szent Antal megkísértése az előző statikusan komponált képhez képest ívesen dinamikus kompozícióban mutatja be a szent életének azon jelenetét, amikor sikeresen veszi fel a harcot a démonokkal szemben. Ez a grafika szellemiségében Hieronymus Bosch azonos témájú lisszaboni festményéhez hasonlítható. A grafika nagy részét a sötétség erői uralják, amelyek több szimbolikus és konkrét formában testesítik meg a kísértéseket, de reményként itt is feltűnik az „Úr keze”, ami Vén Zoltán több képén is szimbolikus értelmet nyer. Kompozícionális ellenpontként a korpuszt kezében tartó, és azzal hadakozó szentet látjuk, szinte fényárban tündökölve. A démonvilág másik megfogalmazása jelenik meg a Reangelizáció című, nagyméretű rézkarcán, amely a bukott angyalok pokoljárását mutatja be, boszorkányfeliratokkal megspékelve.
Művészünk előszeretettel tanulmányozta a mártír szentek életét, akik a legkegyetlenebb módon szenvedtek kínhalált. A Nyakavesztett szentek emlékműve egy ilyen opus, amelyen egy gyerekkéz rajzolta fejjel egészítette ki az egyik fejnélküli szent alakját (a társszerző ebben az esetben a saját kisfia volt). Nagyon megérintette Simon apostol alakja, akit apokrif források szerint kettéfűrészeltek hitéért. Szent József ajándéka Szent Simonnak című alkotásán a lábait elvesztett szent egy Mária érintése nyomán kivirágzott sétapálcát kap ajándékba a megdicsőülésének apropóján. A háttérként félig ácsműhely, félig lomtár látható, amely rajzolása közben művészünk kiélheti időutazásbéli gazdag mesélőkedvét; az írásunk címére utalva így kerül egymás mellé az amerikáner az esztergagéppel, a villanykörte az ételhordóval, a bányászlámpával és a szódásszifonnal. Ugyanezek még kiegészülnek a petróleumlámpával és festéktubussal az Angyali üdvözlet Szent Józsefnek című grafikáján. A lomtár jelleg egyúttal „ars poetikaként” jelenik meg a Fonyódi piac című rézkarcán. A német turisták számára az azonnali vásárlásra felhívó „Sonderangebot” jegyében minden leértékelt áron elvihető; a kis Jézus születése (blondel keretben), a Pietà, és Mária menybemenetele. De akit ezek a szakrális témák nem érintenek meg, találhat Lenin-fejet, hurkatöltőt és tubát is a kacatok között.
Mindezt maga a lódenkabátos művész ajánlja térdenállva a kuncsaftoknak. Szinte halljuk a megfáradt hangján a naphosszat ismételt szavakat: – Nagyon occsó, vegye, vigye!
A kiállítás megnyitására áprilisban, a húsvétra rákészülő nagyheti időszakban került sor, így természetesen kiemelt nyomatékot kapott a Bevonulás Jeruzsálembe és a Feltámadás című képe, ezek a művek a rendezéskor a főhelyekre kerülvén hangsúlyozottan érvényesültek. Mindkettő hangvételében visszafogott, és nélkülözi a művész sajátos szarkazmusát. A virágvasárnapi jelenetben kivételesen különül el a földi és az égi szféra. Külön hangsúlyt kap a már korábban említett „ÚR keze”, de a többi szereplő „kézjátéka” is megfejtést igényel. A Feltámadás című kép szomorkásabb és líraibb az eddig látottaknál. A szarkofágból az ég felé emelkedő, és lepleit hullató második isteni személy angyalok harsonaszavával kísérve száll fel a mennybe, hogy elfoglalja a helyét az Atya jobbján. Az első képen Krisztus alakja szinte konvencionális, itt a másodikon pedig karakterjegyeit elvesztve, akár magunkat is beleláthatnánk a lepelbe burkolt alakba. Ám az égi zene dallamait hirtelen megzavarja egy nyersebb intonáció, ami által a Vén Zoltán grafikáin többször megjelenő tekerőlantos figura kap főszerepet. Általa avanzsál az emberi elmével felfoghatatlan, és csak a hit által megbizonyosodható Feltámadás közvetlen, szenzuális élménnyé, hiszen váratlanul a Balatonudvari temetőben találjuk magunkat, a szívalakú sírkövek tövében. Még egy kicsit időzzünk a mennyei muzsikánál, amit a Trinitas című képe sugall. Galambdúcos anygyalhotel lakói különböző zeneszerszámokkal a kezükben a Harmonia Caelestis dallamait szövik egy zeneműbe, amit a többi képen is gyakran megjelenő, klepetusba öltözött, lehajtott fejű és kalapos férfi hallgat, vagy talán már el is bóbiskolt rajta. Odébb Veronika kendőjét véljük felfedezni, imhol pedig háromszor kukorékol a kakas, megzavarva a mennyei harmóniát. Tematikában ide tartozik a Mária Mennybemenetele című alkotás is, mivel közvetlen motívációját a Balaton-felvidéki Kapolcson átélt templomi hangverseny szolgáltatta. Ez már nem nélkülözi a humort és iróniát. Az épülethomlokzati liftet ötvözi a neobarokk szószékkel, amely angyalok hadával kísérve, angyali erővel légballonként emelkedik az égbe. Az angyalok harsonáit felváltják a tűzoltó zenekar fúvóshangszerei, köztük a kürt, a tuba, az oboa és trombita.
Ha már a zeneműveknél tartunk, jöjjenek az ütős hangszerek. Az életmű korábbi opuszai gyakran utaltak a magyar őstörténetre. Ezekből kettőt is láthatunk a kiállításon a Táltos és a Dobszerda címmel. A táltos ruházata a már megismert motívumdömping jegyében sok mindent felsorakoztat a magyar Szent Korona parafrázisától a teaszűrőig. „Szita-szita péntek, szerelem csütörtök, Dobszerda” gyerekmondóka pedig a sámándobok hangjától kísérve irónikus irányba tereli a nézőt, főleg ha a szereplők között felismerjük a huszárruhába öltözött művészünket, a kisbíró módjára dobolja ki az igazságot.
Aki azt hiszi, hogy egy múltba révedő, és nem korszerű, modern művészetet látunk a falakon, az nagyon téved. Vén Zoltán azonnal reagál a minket körülvevő világ eseményeire, amire a legszebb példa a Covid ante Portas című alkotása. A nemrégiben újrakészített kovácsoltvas kapu a pápai Esterházy-kastély előtt áll. Erről a művész így vallott egy interjúban:
„– A pápai kapu állítólag a versailles-i kapu másolata, ez az alak a Kovid, ő áll a kapu előtt egy demizsonnal – erre az alkalomra készülve, egy koccintásra… Mivel a Kovid elől mindenki bezárkózott, megcsináltam a pápai kaput – és a kapuk előtt ki áll a járvány idején? A Koronavírus! Ezzel riogattuk egymást.” 5A kapun ücsörgő denevér azóta új feladatot kapott, ezért a vírusgyártást abbahagyva átállt a harci gázok előálítására.
Vén Zoltánt nagyon megrázta több barátjának az utóbbi időben bekövetkezett halála. In memoriam Gyulai Líviusz című lapját így magyarázta:
„ – Barátság volt közöttünk, ajándékkönyvet is kaptam tőle. Többször átnézve azokat, a Dürer-parafrázisát választottam… – A rinocérosz koronáját (feleségének alakjával) én is átvettem, és a többi részletét a mester világához igazítottam… a rinocérosz bőrén a mestert ábrázolja a tetoválás.” 6
Jankovics Marcellre emlékezve pedig a Ciprusi Pietà című műve készült el, amely egy fából faragott álló és fekvő alakja formál egy keresztet. A több ezer éves relikviát leképező „torz faragást a krisztusi idők stílusában rajzoltam” 7 – írta Vén Zoltán a kiállítás vezetőjében.
A klasszikus művészettörténeti alkotások is inspiratív motívációt jelentenek a számára. A kiállítás címadó alkotása Gyárfás Jenő 1881-ben készült festményének a parafrázisa, amely Arany János Tetemrehívás című balladájának illusztrációjaként ma a Magyar Nemzeti Galériában látható. Vén Zoltán rézmetszetén, a kép baloldalán a kiváncsiskodók között magát a mestert is feismerjük. Arcvonásaik a döbbenettől a kaján kiváncsiságig széles érzelmi skálát sugároznak, ahogy Kund Abigél buja nőalakként végig libben előttük.
„Odakinn lefut a nyilt utca során,
Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: „Egyszer volt egy leány,
Ki csak úgy játszott a legénnyel,
Mint macska szokott az egérrel!”
Kund Abigél megformálásában egy modernebb megfelelője A szépmesterségek kezdete című képén ábrázolt főszereplőknek, akik a magyar és egyetemes művelődéstörténet közismert alakjai. Művészünk már megismert logikai okfejtései révén így jutunk el Ferenczy István szobrászunk Pásztorlánykájától a Káma Szutra poziturákig.
Vén Zoltán a magyar kortárs grafika kivételes alakja, művészetét több könyv és bőséges szakirodalom méltatta, így ez a kiállításismertető nem térhet ki a parafrázis - paradigma - paradoxon párhuzamok minden aspektusára. Ez a születésnapi életmű válogatás a gondolati gazdagságával, művelődéstörténeti utalásaival, egyértelmű és világos formarendjével mindenki számára olyan „időutazást” nyújt, amely nemesíti a lelket, pallérozza az elmét, és vidámmá varázsolja elszürkült hétköznapjainkat. Végezetül a kiállítás látogatói nevében további töretlen alkotókedvet, kiapadhatatlan és invenciózus alkotómunkát kívánva ismételten köszöntjük Vén Zoltánt!
Jegyzet:
„Szép, mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon.”
„Beau comme la rencontre fortuite sur une table de dissection d' une machine a coudre et d' un
parapluie.”
2. Robert Graves: A görög mítoszok 1. Európa Könyvkiadó, 1981, 221. oldal
3. Áprily Lajos fordítása
4. Radnóti Miklós: Töredék
6 - 7. Vén Zoltán kézirata
