2024. április 26., péntek

„A törékeny emberi létünkkel szembesít bennünket ez az időszak” – VIDEÓ

A Taxi vendége Orcsik Károly, az adorjáni Sarlós Boldogasszony-templom plébánosa

Február 25-én útjára indult a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetőműsora, így már nemcsak olvashatnak, hanem nézhetnek is bennünket. Ezentúl minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A videót a Magyar Szó online felületén és a YouTube-csatornánkon tekinthetik meg, a beszélgetés szerkesztett változatát napilapunkban is elolvashatják.

A műsor következő vendége Orcsik Károly volt, az adorjáni Sarlós Boldogasszony-templom plébánosa, akivel a nagyböjt lényegéről beszélgettem. Pontosabban arról, hogy vajon mit is jelent az embereknek ez a 40 nap, amely megelőzi a húsvéti ünnepeket, a plébános azonban elárulta azt is, hogy milyen szokásokat hozott magával gyermekkorából.

Ugye többnyire mindenki tudja, hogy miről szól ez az időszak a húsvétig, de mi a legfőbb lényege a nagyböjti időszaknak?

– A legfőbb lényege szerintem mindenképpen az, hogy ebben az időszakban számot vetünk azzal, hogy Isten fia értünk szenvedett, vállalta a mi emberi létünket, és ezáltal értelmet adott a szenvedésnek. Úgy érzem, hogy korunk emberének ez a legfontosabb üzenet, hiszen olyan világban élünk, ahol az ember a betegségtől, a szenvedéstől, a nehézségektől egyszerűen menekülni akar, a halált úgymond el akarja kerülni, illetve nem akar a halállal konfrontálódni. Azáltal, hogy Isten fia felvette a mi emberi sorsunkat, életünket, a mi szenvedéseinket, nehézségeinket, egy fontos üzenetet ad a mi számunkra: méghozzá azt, hogy ennek igenis értelme van. Akik szülők, azok jól tudják, hogy az ember a saját gyerekének a legjobbat akarja, de az a tény, hogy Isten a saját fiát sem óvta vagy kímélte meg emberi élete alatt attól, ami a mi emberi sorsunkban a legnehezebb: a szenvedés, a betegség, a küzdelem, a nehézségek. Jézus szenvedésében, kereszthalálában és feltámadásában nyert értelmet az emberi szenvedés.

Ilyenkor ebben az időszakban az emberek mennyire keresik a templomban, úgymond, a menedéket? Megnövekszik-e a hívők száma ilyenkor a szentmiséken, például, vagy az ehhez kapcsolódó, templomi szokásokon?

– Megnövekszik mindenképp. Én, ugye, azokról a közösségekről beszélhetek, ahol plébános voltam, vagy káplánként szolgáltam, tehát Kupuszináról, Szilágyiról, illetve Adorjánról, ahol jelenleg plébános vagyok, immár hat éve. Egyértelműen látszik a növekedés ebben az időszakban. Ami különösképpen is kedvelt a hívek körében, az egyrészt hamvazószerda, a nagyböjt kezdete, a keresztútjárások és a virágvasárnap, a nagyhét kezdő napja, illetve a szent három nap, azon pedig egyértelműen nagy számban vannak jelen a hívek.

Mondhatjuk azt, hogy egyfajta megnyugvást adnak számukra ezek a szentmisék és liturgiák, szertartások?

– Úgy érzem, hogy megnyugvást ad. Tényleg, nagyon sokan jönnek ilyenkor olyanok is, akik egyébként csak vasárnap jönnek el szentmisére. A keresztútjárást, azt nagyon-nagyon szeretik az emberek. Számomra is ez, mondjuk így, a legkedvesebb nagyböjti szertartás, hiszen Jézus szenvedésének tizennégy stációját, tizennégy állomását elmélkedjük ilyenkor át. Ezek az állomások, mondjuk így, az emberi sorsunk különböző állomásait is magába foglalják. Az, hogy bennünket is, ugyanúgy, mint az Úr Jézust, elítélnek, minket is gyakran elhagynak, gyakran még a barátaink is, és amikor gondokkal, problémákkal nézünk szembe, sokszor idegenek siettek a segítségükre. Mint ahogyan az Úr Jézust is Szent Jánoson kívül a többi apostol magára hagyta a keresztúton, de ott volt akár Cirenei Simon, akár Veronika, akik idegenek voltak az Úr Jézus számára, és mégis jöttek és segítettek. Nem csak segítettek, osztoztak a szenvedésében. És ez egy fontos, nagyon fontos üzenet a mi számunkra. Sokszor az ember úgy érzi, hogy nem kapja vissza azt a jóságot, szeretetet, amellyel viszonyul barátai, rokonai, szerettei felé, viszont sokszor elfeledjük azt, hogy a Jóisten küld mellénk idegeneket. Olyanokat, akikkel korábban nem volt közös életutunk, közös élményeink, ismereteink, és ezen „idegen” embereken, felebarátokon, ismeretlen felebarátokon keresztül segít minket a Jóisten, ad segítő kezet. Legyen szó betegségről, anyagi nehézségekről, sokszor olyanok segítenek rajtunk, akikre nem is gondoltunk volna. Ugye az ember, a hívő ember számára, ez az isteni gondviselés. Azt a jót, amit adunk, az a szeretet, az a segítségnyújtás, amit adunk embertársainknak, nagyon sokszor nem tőlük, tehát nem direkt attól az embertől kapom vissza, hanem valaki mást küld az Úristen életutamba, aki ott áll mellettem a bajban, éppen úgy, mint ahogy én ott álltam a bajban egy másik ember betegágyánál, vagy éppen egyéb gondjai között.

Akármennyire nem akarjuk észrevenni a körülöttünk zajló eseményeket, sajnos elég rossz most a helyzet, ha például ebben a pillanatban Ukrajnát nézzük, ahol háború dúl, illetve ha visszatekintünk az elmúlt két évre, akkor a koronavírus-járvány. Mit jelent most ebben a helyzetben az embereknek a húsvét? Erőt tudnak belőle meríteni?

– Úgy érzem, hogy mindenképpen erőt tud meríteni belőle mindenki. Egyrészt, mondjuk így, a törékeny emberi létünkkel szembesít bennünket ez az időszak, a nagyböjti időszak, és nyilván a föltámadás, az pedig megadja nekünk életünk értelmét. Tehát azért vagyunk keresztények, azért vagyunk krisztusiak, mert Krisztusban, mint Isten fiában hiszünk. Éppen ezért akár a gyógyulás, akár a béke, akár életünk értelme, csak benne talál értelmet.

Az ön számára mit jelent a hagyomány, hogyha a vallás tekintetéből nézzük? A hagyományőrzés.

– A vallási vagy néphagyományoknak, amelyek jelen vannak, ezek alapja mindenképpen a hit, hiszen évszázadok alatt alakultak ki, és ezt én lényegesnek tartom. Nagyon fontosnak tartom, hiszen azáltal, hogy megőrizzük népszokásainkat, hagyományainkat, azáltal a nagyböjt vagy a húsvét üzenetét mi magunkban is erősítjük.

Ön milyen hagyományokat őriz, amelyeket például a gyermekkorából hozott magával egészen idáig?

– Ami számomra fontos, az a hamvazkodás a nagyböjt kezdetén, virágvasárnapon, azt mindig is nagyon-nagyon szerettem. A keresztútjárást, mint ahogyan említettem is, ez számomra mindig lényeges volt, és nyilván a locsolkodás. Az is egy olyan hagyomány, ami elevenen, szépen él, és megmaradt. Megmaradt, akár hívőkről beszélők, akár nem hívőkről.