2024. június 22., szombat

Zenitre jutott ellenségkeresés

Megrázó hetek következhetnek a szerb külpolitika számára: május elején, egyes várakozások szerint már másodikán, az ENSZ Közgyűlése megvitatja a srebrenicai határozat szövegét, mely július 11-ét a népirtás nemzetközi emléknapjává nyilvánítaná. Nem sokkal később, május 16-án megkezdődhet az Európa Tanács Külügyminiszteri Bizottságának az ülése is, melyen jóváhagyhatják Koszovó felvételét ebbe a nemzetközi szervezetbe. A hazai retorika egyre élesebb e történések kapcsán, már-már aggasztóan emlékeztet a kilencvenes években megszokott egyes kijelentésekre, melyekben a „mi” és a „nyugati ellenség” az egymással szemben álló két pólus, egy lehetetlen harcnak az előrevetítése, melynek kapcsán, egyébként, már korábban megszületett az eredmény, kiderült, ki a győztes és ki a vesztes. Persze, ebben az esetben sem vitatható, hogy kinek az akarata az erősebb, így a szerb államvezetőség is azt hangsúlyozza, hogy a diplomáciai harcot Belgrád aligha lesz képes megnyerni, de ez nem jelenti azt, teszi hozzá, hogy nem követhet el minden tőle telhetőt ennek a valószínűtlen győzelemnek az érdekében.

Bár két, egyaránt összetettnek számító helyzettel állunk szemben, bizonyos okokból mégis a srebrenicai határozat kérdése számít komplikáltabbnak. Elsősorban azért, ami annak elfogadását követően következhet be. A boszniai szerb retorika ugyanis a hazainál is szélsőségesebbé vált az elmúlt hetekben, mely már a határozat előterjesztését követő várakozásokkal telt. Ha az ENSZ Közgyűlése elfogadja ezt a határozatot, a boszniai Szerb Köztársaság intézkedéseket foganatosít az önállósodás céljával, fogalmazott már nem egyszer ez idő alatt Milorad Dodik, az entitás elnöke. Szerinte ugyanis a határozattal, illetve a boszniai muzulmánok a dokumentum elfogadását sürgető lobbitevékenységükkel tartósan ellehetetlenítik a szerbek és a bosnyákok együttélését. Dodik, persze, korábban is beszélt már arról, hogy a szerbségnek az egyesítésére lenne szükség, hogy a boszniai szerb entitás „nem érzi jól magát” Bosznia-Hercegovinában, s inkább önállóan folytatná. A helyzetet csak bonyolítják a legújabb döntések és kijelentések. A parlament ugyanis a napokban elfogadott egy srebrenicai népirtást tagadó határozatot, Dodik pedig azt vetítette előre, hogy az ENSZ-határozatot követően a szerbek kivonulnak a közös intézményekből, ami lényegében a bosznia-hercegovinai államiságnak a végét is jelentheti – már amennyiben valóban bekövetkezik a lehető legszélsőségesebb forgatókönyv. Mindez, természetesen, ellentmondana a daytoni megállapodásnak, amelynek Szerbia az egyik szavatolója, s ez akkor is így van, ha a szerbek közben amiatt panaszkodnak, hogy a szarajevói döntések sem állnak sokszor összhangban Daytonnal. Kétségbe vonható, hogy a nemzetközi politikai színtéren majd a boszniai szerbek viselkedése iránt tanúsítanak inkább megértést, s nem a bosnyák fél és az ENSZ-közgyűlés döntése iránt. S akkor még további fontos kérdés marad: hogyan cselekszik a szomszédos Szerbia? Az egyedüli megnyugtató eleme a jelenlegi politikai helyzetnek az, hogy egyelőre mindenki békés kiválásról beszél, talán nem a kilencvenes évek megismétlését célozza a legújabb feszültségkeltés, mely azonban, ettől eltekintve is, nyugtalanító, ismerve a régió történelmi múltját.

Közben április 17-én az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elfogadta azt a koszovói jelentést, melyben Pristina felvételére tesznek javaslatot az ET-be. Nem hagyták jóvá azt a módosítási indítványt, mely szerint Pristinának – a tagság elnyeréséhez – meg kellene alapítania a szerb községek közösségét. Az ülésen elhangzottak szerint ez „tagság utáni kötelezettség” marad. Mivel Pristina számára kedvező döntés született, már csak egy lépés választja el a teljes jogú tagságtól: a közgyűlés továbbította a felvételi javaslatot az ET Külügyminiszteri Bizottságához, amely kétharmados többséggel hivatott meghozni a végleges döntést. A szerb küldöttség tagjai arról beszéltek a döntés kapcsán, hogy azzal a nemzetközi jog sérült, sárba tiporták azokat az alapelveket is, amelyeken az ET nyugszik. Pandóra szelencéjét nyitották fel, s ki tudja, melyik állam melyik része fog a jövőben élni e precedensértékű határozattal és lehetőséggel, hangzott el a delegációban, itthon pedig még „erősebb” kijelentések láttak napvilágot: még egy szöget vertek a nemzetközi jog koporsójába, értékelte például Miloš Vučević kormányalakító. A várakozások szerint, bár a diplomáciai harc még folyik, Koszovó tagsága szempontjából sincs nagy esély a Szerbia számára pozitívnak számító végkimenetelre.

Ha csak annyi is történik, hogy a szerb külpolitika elkönyveli a rámért veszteségeket, vajon mi jót hozhat a társadalom egészének az utóbbi hónapok egyre csak erősödő Nyugat-, sőt, világellenes retorikája, az ellenségkeresés, ujjal mutogatás politikai gyakorlatának alkalmazása, s ezzel együtt, értelemszerűen, a szélsőséges erők térhódítása? Biztosak lehetünk benne, hogy egy gazdasági, de geopolitikai értelemben is pont ettől az ellenségtől függő ország számára semmi jót sem eredményezhet.