2022. szeptember 24., szombat

Fejlesztő gyakorlatokkal a minőségibb életért

A Szekeres László Alapítvány szervezésében a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának újabb intenzív kurzusára került sor Szabadkán

A Semmelweis Egyetem Pető András Kara vezetésével, a Szekeres László Alapítvány szervezésében, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ rendes évi tevékenysége részeként kéthetes idegrendszeri szűrési-fejlesztési program került megvalósításra, amelynek helyszínéül ezúttal is a szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézmény szolgált. A program ma ér véget. A részletekről Kosányi Tamással, a Szekeres László Alapítvány munkatársával, a VM4K szakmai referensével tegnap beszélgettünk:

A résztvevők különböző gyakorlatokat végeztek (Lukács Melinda felvételei)

– A jelenleg is zajló szűréseket-fejlesztéseket az idei évben harmadszor szervezték meg Szabadkán a Vackor tornatermében. A fejlesztést ezúttal is nyilvános felhívás előzte meg és azok jelentkezését vártuk, akik szeretnének csatlakozni a csoporthoz. A fejlesztések több csoportban zajlanak, ezek pedig szakmai megítélés alapján kerülnek kialakításra, figyelembe véve a páciens kórképét és kondícióját. Hemiplégia, szklerózis multiplex és Parkinson-kór csoportokat alakítunk ki, valamint gyermekcsoportot. Ezekben állapottól függően különféle szakmai szempontok alapján fejlesztik az egyéneket. A páciensek visszaigazolásaiból az derült ki a számunkra, hogy igénylik a fejlesztést, sokat segít rajtuk és már várják, hogy mikor szervezzük meg ismét. A két hét alatt több mint húsz fő járt rendszeresen. Mindig vannak olyanok, akik rendszeresen járnak, de olyanok is, akik a szakmai megítélés alapján néhány alkalmon vesznek részt. Továbbra is szeretnénk bátorítani az érdeklődőket, hogy jelentkezzenek a Szekeres László Alapítványnál, akár az e-mail-címünkre, telefonon vagy személyesen. Miután felvettük a szükséges információkat, ezek egy adatbázisba kerülnek, és amint egyeztetjük a következő időpontot, felkeressük a jelentkezőket és elhívjuk őket állapotfelmérésre, ami alapján valamelyik csoportba kerülhetnek – tudtuk meg Kosányi Tamástól.

A fejlesztésen ezúttal is találkozhattunk Csuka Pállal, a Semmelweis Egyetem Pető András Karának Kiemelt Nemzetközi és Nemzeti Szolgáltatási Központ igazgatójával, a Kárpát-medencei Határon Túli Magyarok Programjának a szervezőjével:

Csuka Pál a szabadkai Vackorban

– A programot a Bethlen Gábor Alappal immár 2014 óta végezzük. Vajdaság 2015 óta a része. Sokfelé történtek szűrések, a szórványtól kezdve a nagyobb településekig. Eleinte négy-öt helyen tartottunk szűréseket, tavaly óta pedig a Szekeres László Alapítvány a partnerünk ebben a munkában. Azóta kerültünk ebbe az új óvodába is, itt végezzük a fejlesztéseket, próbáljuk ide invitálni a pácienseket. Több helyről is elhozzák őket vagy beutaznak. Nagy az érdeklődés, sokkal nagyobb, mint amennyit egyelőre teljesíteni tudunk. Központi idegrendszerrel sérült felnőttekkel és gyerekekkel foglalkozunk. Teljes személyiségfejlesztést végzünk, főleg a mozgáson keresztül. Évente többször szervezünk két- vagy háromhetes intenzív intervallumfejlesztést, amelyre budapesti konduktorok jönnek el. Az első tanácsadás után csoportokra osztjuk a gyerekeket és a felnőtteket, utána pedig itt helyben folytatjuk velük a fejlesztést. A koronavírus-járvány idején kénytelenek voltunk online dolgozni, de végre visszatérhettünk a személyes jelenléthez. Most egy ilyen személyes intervallumfejlesztés végéhez értünk. A Pető-módszerrel a konduktorok dolgoznak, és ezt csak Budapesten lehet elvégezni a Semmelweis Egyetemen. A világon az összes konduktort ott képzik, onnan mennek tovább, és most már szinte mindegyik országban megtalálhatók. A módszer elsajátításához konduktori kompetencia kell, ami nemcsak az egészségügyi, hanem pedagógiai, pszichológiai téren való jártasságot is jelenti, illetve azt, hogy az illető kellően fel legyen vértezve ahhoz, hogy ily módon sérült felnőttekkel vagy gyerekekkel tudjon foglalkozni. Annak idején Kárpátalján és Erdélyben kezdtük népszerűsíteni a módszert, jelenleg a Kárpát-medence tizennyolc városában vagyunk jelen, és ehhez nemsokára Eszék is hozzáadódik – hallottuk Csuka Páltól.