2024. március 29., péntek

Kiszámíthatóság helyett provizórium

Rodoljub Šabić nem érti, hogy az aranykorát élő Szerbiát miért kellene megmenteni

Az aktuális társadalmi történéseket és folyamatokat elemezve Rodoljub Šabić ügyvéd az N1 tv műsorában megjegyezte: „Jogászként elsősorban az aggaszt, hogy szinte teljesen semmibe veszik az Alkotmány és a törvények rendelkezéseit, noha az állam kiszámíthatósággal tartozik a polgároknak. Tudnunk kell, hogy egy-egy helyzetben mi történik, ez pedig az előre meghatározott szabályoktól függ. Szerbiában nem így működnek a dolgok, mi valójában provizóriumban élünk, ebben pedig bármi lehetséges.” Az Alkotmány ilyen mértékű ignorálásának hosszú távon beláthatatlan következményei vannak, tette hozzá.

Az EuroPride-ot követően elsősorban az emberi jogok kérdése maradt aktuális, továbbá a rendezvény kapcsán kifejezésre juttatott animozitás, valamint az államvezetés magatartása, emelte ki Šabić, kifejtvén, hogy szerinte a témával kapcsolatos „problémáit” a társadalomnak belátható időn belül kezelnie kellene, de nem úgy, ahogyan azt eddig tette. Az Alkotmány szavatolja a gyülekezésszabadságot, egyebek mellett annak céljával, hogy az érintettek rámutassanak emberi jogaik érvényesülésének hiányosságaira, így irreleváns, hogy kinek mi tetszik, vagy kit, illetve mit támogat, érvelt a jogász, hozzátéve, hogy amennyiben egy ország képtelen garantálni például a szavatolt gyülekezésszabadságot, valójában nem állam. Šabić szerint az EuroPride kapcsán tragikomikus folyamatoknak lehettünk tanúi, az állam megpróbált két széken ülni. Mint hozzátette, e bohózat ékes példája az is, hogy bár mindenki tudja, milyen a viszonyulás az országban az LGBTQ+ közösséghez, Ana Brnabić miniszterelnök leszbikus partnerével vett részt a brit királynő gyászszertartásán, megpróbálva ezzel a valóságtól eltérő képet szemléltetni.

A beszélgetés folytatásában az elhúzódó kormányalakításról volt szó, Šabić szerint ténylegesen már majdnem egy éve nincs végrehajtó hatalma az országnak. Ezt semmi nem indokolja, hiszen a kormányalakítással kapcsolatban sem kétség, sem nehézség nem merül fel, jegyezte meg, mondván: egyértelmű, hogy minden egyetlen személy akaratától függ. Szerinte a kormányalakításnál sokkal érdekfeszítőbb Aleksandar Vučić azon kijelentése, hogy új mozgalom alakul Szerbia megmentéséért és fejlődéséért. Mint arra rámutatott, egyebek mellett az nem világos, hogy miért lenne szükség egy ilyen tömörülésre, hiszen a hivatalos nyilatkozatok értelmében az ország aranykorát éli.