2022. december 9., péntek

Kerékpáron Melindáért

Jótékonysági biciklitúra Palicson

Vasárnap 13 órakor jótékonysági kerékpártúra veszi kezdetét a palicsi Vigadónál. A résztvevők az eseményen Szabó Melindát támogathatják adományukkal. A biciklitúra csaknem 20 kilométeres távot foglal magába, amit egy egészséges fiatal és idős egyaránt teljesíthet.
A szabadkai Szabó Melindánál 2021-ben vastagbélrákot diagnosztizáltak. Az édesanyát sikeresen megműtötték, ám az orvosok csakhamar elváltozásokat találtak a nyirokcsomóin, majd a máján is. Szabó Melinda ezt követően több kemoterápián vett részt, újra megoperálták, ezúttal azonban a műtét nem járt sikerrel, és újabb terápiára van szüksége, amit azonban csak Bécsben kaphat meg. Melinda két lány édesanyja, és a kezeléseit eddig önerőből finanszírozták, ám ez teljesen kimerítette a családi kasszát. Éppen ezért Melinda gyógyulása már csak a segítőkész szándékú polgárokon múlik. A Budi human oldalán fellelhető információk szerint több mint 17 millió dinárra van szükség.


Melinda megsegítése érdekében most Huszka Szandy, személyi edző jótékonysági kerékpártúrát szervez, amelynek részvételi díját Melinda megsegítésére fordítják. Az akcióról Huszka Szandy nyilatkozott lapunknak.
– Melinda általános iskolában osztálytársam volt, és teljesen lesokkolt, amikor megtudtam, hogy mi van vele. Úgy érzem, még fiatalok vagyunk, és nagyon megérintett az esete. A Facebookon több jótékonysági licitcsoportban találkozhatunk a nevével, és sokan összefogtak az érdekében, többféle felajánlást téve. Én is próbáltam valamilyen módon előremozdítani az ügyet, és segíteni abban, hogy összegyűljön a pénz. Személyi edző vagyok, állandóan mozgok, és sokat agyaltam azon, hogyan lehetne minél több emberhez eljuttatni a hírt. Így jött a kerékpártúra ötlete. A közelmúltban volt egy sétatúránk, amelyen sokan összegyűltek, és most adódott a lehetőség a folytatásra, így vasárnap biciklitúrán vehetnek részt az érdeklődők. Nem nagy túrára gondoltam, mivel a gyerekektől kezdve a fiatalokon át az idősebb korosztályok tagjainak részvételére számítok, nemtől, valamint edzettségi állapottól függetlenül – mondta beszélgetőpartnerünk.
A résztvevők a palicsi Vigadótól indulnak Ludas felé, majd a Róka-tanyán tartanak pihenőt, és ezután Noszán és Hajdújáráson keresztül érkeznek meg a kiindulási pontjukra. Mindez körülbelül 20 kilométeres táv. A túra tempóját a résztvevőkhöz igazítják.
– A kerékpártúrán való részvétel díjának összegét nem határoztuk meg, mindenki annyival támogathatja Melinda gyógyulását, amennyivel tudja. Tisztában vagyok azzal, hogy nehéz időszakot élünk, de hiszek abban, hogy ha összefognak az emberek, sok kicsi sokra megy – fogalmazott Huszka Szandy.
Aki nem tud részt venni a kerékpártúrán, SMS-ben is segíthet Melindán. Mindehhez az 1336 szöveget kell elküldenie a 3030-as számra, de például a Vajdasági jótékonysági licit Facebook-csoporton keresztül is megteheti.