Évek óta tudjuk, hogy a jószágtenyésztésben nincs minden rendben. Áruhiányról azonban az utóbbi években nem beszélhettünk, talán még az sem túlzás, ha azt állítjuk, hogy tejtermékekből és húskészítményekből időnként túlkínálatot tapasztalhattunk. A figyelmeztetésekre pedig, hogy lesz ennek még böjtje, a legtöbben csak legyintettek, hogy majd hoznak be külföldről. A tény pedig, hogy most eltűnt és csak mutatóban van tej az üzletekben, több okra vezethető vissza. Mert folyamatosan csökkent ugyan az utóbbi időben a jószágállomány, így a fejőstehenek száma is, de hirtelen, ilyen drasztikus csökkenés nem történt, egyik napról a másikra nem adtak el minden tehenet vágójószágként.
A mezőgazdaságban a ciklusok nem rövidek. A szarvasmarha-tenyésztésben évek kellenek, míg a befektetés megtérül, majd pedig némi hasznot is eredményez. A borjúnevelés például alapjában véve hosszú távú beruházás. A piacképes növendék vagy vemhes üsző leghamarabb csak mintegy kétéves korában hoz hasznot. Egy jó tenyészállat pedig majd csak évek múltán fizeti vissza a nevelés költségeit. Egy farmot egy nap alatt fel lehet számolni, az állatokat el lehet adni értéken alul, vágójószágként. Egy esetleges újraindításhoz viszont évek kellenek – minimum három év –, a befektetett pénz megtérülésére pedig még több évet kell várni. Most mégis sokan, még azok is, akik eddig kitartóak voltak és igyekeztek a versenyképességüket is különböző fejlesztésekkel növelni, feladják, abbahagyják ezt a tevékenységet, vagy minimálisra csökkentik az egyedszámot. Valamiféle túlélésre próbálnak berendezkedni. A tejtermeléshez kötődő mindenféle költség ugyanis olyan drasztikus mértékben emelkedett az elmúlt egy-két évben, hogy az a gazdaságok működését lehetetlenítette el. Sokak esetében azonban a „kegyelemdöfést” az idei év aszálya adta meg. A tejtermelők egy része úgy szervezte meg a termelést, hogy saját maga termeli meg a takarmányt is. Az elemi csapással felérő szárazság azonban jelentős terméskiesést eredményezett. Lucernából kevesebbet takaríthattak be, a silótakarmány tápértéke is messze elmarad a kívánatostól. Az egyéb takarmányfajták és komponensek is drasztikusan megdrágultak. Ilyen körülmények között, ha nem is hagynak fel teljesen a tevékenységgel, sokan csökkentik az egyedszámot, túlélésre rendezkednek be.
Az utóbbi tíz évben a fejőstehenek száma mintegy 55 ezerrel csökkent, a tejtermelés pedig 30 százalékkal esett vissza Szerbiában. Mivel egy kis és nyitott gazdaság a miénk, szabadkereskedelmi megállapodások köteleznek bennünket a piac „nyitva tartására”. A tejtermékek is jóformán szabadon áramolhatnak ki és be is egyaránt. 2011-ben azonban még kétszer annyi tejet és tejterméket exportáltunk, mint amennyit behoztunk. Az import értéke az utóbbi hónapokban viszont már meghaladta az exportét. Még 2002-ben is mintegy 1,2 milliót tett ki a tenyésztésben lévő tehenek és üszők száma, becslések szerint jelenleg ez a szám 400 ezer körül alakulhat, csökkenő tendenciával. 1975-ben pedig még több mint 2 millió tehén volt Szerbiában. Akkor viszont még átlagosan kevesebb tejet adott egy-egy jószág, ezért nem tükröz mindent a puszta számadat.
De nem csak a tejtermelésben, hanem általában az állattenyésztésben, a jószágállomány drasztikus csökkenése tapasztalható. A júliusi tejtermelés szintje 10 százalékkal kisebb a tavalyi év azonos időszakához képest. A tejtermelést szabályozó kormányrendelet értelmében ugyan a tejfeldolgozók a tavalyival azonos mennyiséget kötelesek előállítani, de egy lehetetlen küldetés ezt a gyakorlatban is megvalósítani, ha nincs elég tej.
A mostani tejhiány egy másik oka a sok közül, hogy becslések szerint a megtermelt tejnek mindössze 60–70 százaléka kerül a feldolgozó üzemekbe. A gazdálkodók közül egyre többen úgy döntenek, hogy saját készítésű sajtokat és egyéb termékeket gyártanak, vagy maguk adják el a tejet, mert számukra így sokkal kifizetődőbb. Elsősorban a kisebb gazdaságok, amelyek 15–20 tehenet tartanak, vagy tartottak, már nem a tejüzemeknek adják el a tejet, hanem feldolgozzák, vagy maguk értékesítik. De valójában nem éri meg a nagy tejgyáraknak sem a feldolgozás, mert az állam megszabja a tej árát, miközben – legalább is a tejgyárak kalkulációi szerint – nem támogatja őket sem megfelelő mértékben az állam. Külföldön 65 eurócentet fizetnek a nyers tej literjéért, Szerbiában 37 és 60 dinár között mozog a felvásárlási ár, ami sok esetben nem fedi a költségeket sem. Ami az állami támogatást illeti, a második negyedévre járó tejprémium kifizetését várják a termelők, ami literenként 15 dinárt tesz ki. A friss tej ára pedig szeptember elején – gyártótól, zsírtartalomtól függően – 110 és 180 dinár között alakul az üzletekben. A tegnapi kormánydöntés értelmében a 2,8 százalékos tartós tej ára nem haladhatja meg a 128,99 dinárt literenként. Előtte egy liter tej ára 119,99 dinár értékben volt meghatározva. A kormányhatározat értelmében a hónap végéig tilos a tej és egyes tejtermékek exportja. A Szerbiai Gazdasági Kamara elemzései szerint a jelenlegi helyzetben az egész termelési lánc nehéz helyzetben van. Sem a termelők, sem a feldolgozók, sem a kereskedők nem számíthatnak nagyobb haszonra a tejtermelésből. A gazdák szerint egy liter tej előállítása legalább 65–70 dinárba kerül. A jelenlegi árak alapján egyszerűbb eladni a kukoricát, a napraforgót, a kalászosokat, mint etetni a teheneket, bajlódni a fejéssel, odafigyelni, hogy a tej minősége is megfelelő legyen.
Mindezek ellenére „igazi” tejhiányról valójában nem beszélhetünk. Az ársapkás tejfajta kisebb mennyiségekben jelenik meg a boltokban és azonnal el is fogy, de más típusú tej és a tejtermékek esetében az ellátás egyelőre folyamatos.
Lehet, hogy az egyébként is súlyos gondokkal küszködő ágazatnak valóban végül az aszály adja meg a kegyelemdöfést. Félő azonban, hogy az előttünk álló években sem számíthatunk az ideinél sokkal kedvezőbb időjárásra. Sőt! Egyes meteorológusok szerint az aszályos periódusok visszatérnek, a kiszáradási folyamat vidékünkön még csak ezután eszkalálódik. Emiatt az áruhiány, a gazdasági visszaesés, a konfliktusok kialakulásának valószínűsége megnő. A piacok átalakulnak, ami hatással lesz az árakra, és bizonyosan átalakul a fogyasztás szerkezete is. A folyamat megállíthatatlannak tűnik. A kialakult helyzet kezeléséhez a jelek szerint sajnos már sem a hatékonyság növelése, sem a termelői csoportok kedvezőbb áralku-pozíciója nem elegendő. Amennyiben a költségnövekedést nem sikerül a teljes termékpályán végigvinni, további tömeges állatkivágások következnek. A keresleti oldalon a pénzromlás és egyéb kedvezőtlen folyamatok miatt a vásárlóerő is csökkenhet. Ha több száz dinárba kerül majd egy liter tej, illetve arányosan drága lesz a sajt, a túró, a vaj, a vajkrém, a joghurt, a tejföl és egyéb termékek, azt bizony nem mindenki tudja megengedni magának, és drasztikusan csökkenhet a kereslet irántuk.
