2024. május 8., szerda

„Szeptember 17-én megtartják Belgrádban az Europride-ot"

Szeptember 17-én megtartják Belgrádban az Europride-ot – jelentette be Marko Mihailović, a rendezvény szerbiai koordinátora az N1 televízió műsorában a FoNet tudósítása szerint –, mert azt senki más, csak a szervezők mondhatják le. Hozzátette, hogy a szervezet panaszt tesz, ha a rendőrség betiltja megmozdulásukat.

Szavai szerint a szervezőket meglepte a rendezvény lemondása, mert eddig az állami szervekkel közösen készítették elő, legutóbbi egyeztetésük alkalmával, csütörtökön még csak jele sem volt annak, hogy egy ilyen kifejlet lehetséges.

Magyarázata szerint azért kavarják a vizet az Europride körül, hogy eltereljék a figyelmet a koszovói helyzetről. Épp ezért a rendezvény nem csak az LGBTI+ jogokról szól, hanem minden polgár méltóságáról.