2024. május 8., szerda

Napraforgóból féltermés

A csapadék lehetővé tette a talaj előkészítését a repce vetéséhez a topolyai határban

A topolyai község területén a napraforgóval bevetett területeknek közel a felén már betakarították a termést. Általában a sokévi átlaghoz képest negyven-ötven százalékos hozamokról beszélhetünk, illetve 50–60 %-os terméskiesésről. Branko Dudić, a topolyai Bácska Földműves-szövetkezet igazgatója elmondta, hogy a saját földjeiken a napraforgót még az eső előtt teljes egészében betakarították.

– A termésátlag mintegy 2 tonna hektáronként, azaz holdanként mintegy 1150 kilogrammot termett ez az olajnövény. Információim szerint a topolyai község területén a hozamok általában holdanként 600 és 1300 kilogramm között alakulnak. A napraforgót felvásárolják, és egyelőre 60 dináros előleget számolnak el. A várakozások szerint a végleges ára 65 dinár körül alakulhat majd forgalmi adóval együtt – nyilatkozta Branko Dulić, aki azt is elmondta, hogy a kukorica betakarítása még nem kezdődött el, illetve azokon a parcellákon, ahol láthatóan nem lehetett termésre számítani, a termelők sok esetben lesilózták a tengerit. Ahol mégis betakarítják majd, nagyon alacsony hozamokra lehet számítani.

A község területén különböző mennyiségű csapadék hullott, de a kapásnövényeken ez már nem segített. Kelet irányában a Becsei út környékén ezekben a napokban közel 50 liter hullott négyzetméterenként, míg a nyugati részen, Bácskossuthfalva környékén 25–30 liter hullott négyzetméterenként. Ez a csapadék azonban lehetővé teszi, hogy most megkezdjék a talaj előkészítését az olajrepce vetéséhez.

Branko Dudić, a topolyai Bácska Földműves-szövetkezet igazgatója (Tóth Péter felvétele)

Branko Dudić, a topolyai Bácska Földműves-szövetkezet igazgatója (Tóth Péter felvétele)

– A repce optimális vetési időszakában vagyunk, szeptember harmadik dekádjáig ajánlatos, hogy ennek az olajnövényként termelt káposztafélének a magja a földbe kerüljön. A Bácska Földműves-szövetkezet a szerződő feleknek az olajrepce termelése esetében műtrágyát és vetőmagot tud biztosítani, de a sörárpára, takarmányárpára és búzára is lehet már szerződni – mondta el az igazgató, majd hozzátette, hogy továbbra is felvásárolják a malacokat és a hízósertéseket. A kereslet és a kínálat alacsony szinten körülbelül kiegyenlítődik. Jelenleg a sertésekért 260 dinárt fizetnek kilogrammonként, míg a malacok kilója 300 dinárba kerül. A hízómarha felvásárlási ára valamivel három euró felett stabilizálódni látszik, illetve enyhén csökken.